Tévézni kell

Egyszerű történet: egy kisgyereket nem förtelmes szülőanyja, s nem is az állam nevel fel, hanem egy őt őszintén szerető és érte felelősséget vállaló ember. Bárcsak ne is történne már az idén ennél nagyobb szenzáció!
Mert eszembe jut a tavalyi karácsony másodnapja, amikor még a sok zabától elbutultan "dagonyázó" tévénézőt is megérintett valami a messze földön zajló rettenetből. Pedig mennyire hajlamosak vagyunk átsiklani a nem fehér emberekre vonatkozó tragédiákon. Talán ezúttal is azért figyeltünk jobban, mert tudtuk, hogy magyarok is - köztük rokonok, barátok, kollégák - lehettek a helyszínen szép számmal? Vagy mert megrázó volt a látvány: a tegnap még vidám, jómódú turisták fejveszett menekülése semmiben sem különbözött a helyiekétől?
Sokat szidjuk a televíziót, magam is gyakran tettem egy éven át, most azonban az a sok jó jut eszembe, amit hoz az életünkbe. Például amint a cunami láttán megmozdul a világ, és szinte soha nem látott mennyiségben özönlik a segítség. Aztán az, hogy a kamerák révén részesei lehettünk egy nagyon nagy ember búcsújának és temetésének. Nem katolikusként, de keresztényként, megrendülve és hitben erősödve osztoztam sok milliomod magammal az élményben.
És láttuk a londoni metróból jajveszékelve, véresen felrohanó embereket; a New-Orleans-i áradatban fuldokló fekete asszonyokat; Károly minden bensőséges hangulatot nélkülöző, kissé feszengő, kissé fanyar esküvőjét Camillával, e nagyon boldog menyasszonnyal; és csodálatos tájakat és hihetetlen állatokat és különleges embereket és kiváló sporteseményeket.
És persze Győzikét is, bőségesen. Az utolsót a családi kukkolóból. Ha nagyon keresünk, ebben a műsorban is találhatunk "pozitívumot". Legfőképp azt, hogy állítólag negyvenmilliót hozott Gáspáréknak és óriási nézettséget az RTL Klubnak. De, a tréfát félretéve: annak bemutatása, hogy egy roma família gazdag és híres, valamint sokak számára szeretetre méltó és jópofa - talán segít lebontani valamicskét az előítéletek falából. Sok nézőnek talán még imponált is az a víg magabiztosság, amivel (legalábbis látszatra) ez a kedves melák remekül elboldogul az életben. (Bár a legutolsó részben némileg leromboltak abból, amit felépítettek: az előleg fejében erőszakkal beköltözni akaró, üvöltöző, verekedő másik roma család, illetve Győzike sumákolása inkább a meglévő sztereotípiákat erősíti.)
De találkoztunk boldog cigányokkal is. Jó felidézni Caramel teljesítményét, kinek tehetsége a zene iránti alázattal és lenyűgöző lelkierővel párosul. És öröm látni, hogy némely borús jóslattal ellentétben Oláh Ibolya sem vész el a süllyesztőben, hanem bírni fogja a show-biznisz gyilkos darálóját. S már kettőjükért is megéri feledni a sok vackot és gagyit.