Anyanyelvi őrjárat

Több olvasónk is biztatott már régebben meg a közelmúltban is arra, hogy írjak, mégpedig elítélő, kemény hangon napjaink unalomig ismételt, "a csapból is csöpögő" (ez is közéjük tartozik!), elkoptatott szólamairól, frázisairól, önismétlő, modoros vagy egyéb közhelyeiről. Az olyanokról, mint a berendezés marad! (ha valaki véletlenül felborított egy poharat); nem az én asztalom! (ha azt akarják kifejezni vele, hogy nem rájuk tartozik a dolog); csak elhalálozási sorrendben! (férfiak udvariaskodása egymás előre tessékelésekor); ez már csak hab a tortán! (kb. 'a legjobb az az egészben, illetve már csak ez hiányzott' értelemben); és ennyi (vagy annyi), ha azt akarják kifejezni: 'vége, nincs tovább'; stb.
Én olykor, egy-egy példa erejéig, már érintettem is ezt a kérdést, az általános elmarasztalástól azonban többé-kevésbé óvakodtam, két okból is. Egyrészt azért, mert tudatában vagyok annak, hogy ezeket a formulákat egytől egyig a divat élteti, márpedig a divat éppen azért divat, mert nem lehet befolyásolni, még kevésbé irányítani. Másrészt pedig azért óvakodtam s óvakodom az elvárt kemény bírálattól, mert ezeknek az elkoptatott kliséknek, szólamoknak a napjai, azazhogy inkább az évei, évtizedei többnyire amúgy is meg vannak számlálva. Ha amúgy is halálra, pusztulásra vannak ítélve, miért bántanám őket? Inkább úgy tekintek rájuk, mint olyan csillagokra, amelyek feltűnésükkor egy ideig ragyognak, sziporkáznak, majd fényük mindinkább elhalványul, s lassan, mint a hullócsillagok, eltűnnek nyelvünk égboltjáról. A következőkben, elsősorban Éri-Halász Imrének Ki ne mondja! című, évszám nélkül, de 1943-ban vagy 1944-ben megjelent munkájára támaszkodva felidézek olvasóinknak néhány már lehullott csillagot: néhány olyan kifejezést, társalgási fordulatot, amely fél vagy háromnegyed évszázaddal ezelőtt még csillogott-ragyogott, de napjainkra már vagy teljesen eltűnt, vagy az aligismertség szintjére süllyedt."Tréfás" vigasztalás fejfájásban szenvedőnek: Fáj a fejed? Húzasd ki! És te elmész oda? típusú kérdésre adott igenlő válaszul: Naná buzogány!"Sajnálkozó" megjegyzés egy Milyen sok gyönyörű lány él Pesten (Budán, Debrecenben, Miskolcon stb.)!-féle, ámuldozó megállapításra: És mind a másé!
Kijózanító észrevétel egy dicsekedéssel teli, szinte hihetetlen történethez: Hogy oda ne rohanjak! Látogatóba érkezőnek álszent kísérőszövege a háziasszonynak vett virág vagy a férjnek vitt ital átnyújtásakor: Koszorúmegváltás címén!
Annak vigasztalására, aki valamely őt ért megaláztatásról, esetleg kisebb-nagyobb anyagi káráról panaszkodik: Nem baj, kimegy a mosásban!
A Nem létezik! franciás eleganciával, a végén az á rövid megfelelőjével kiejtett változata: Nem léto%u0155!'
Ne törődj vele, nem olyan nagy dolog ez!' értelemben: Mondd már! Olykor ilyen kettős, német-magyar formában is: A sagschon tipikus esete!'
Bedőlt valakinek vagy valaminek, hagyta magát becsapni' jelentésben: Bevette a kefét.
Egy régi vicc poénjából átvett, kijózanító megjegyzésként, ha valami gyanúsan jól hangzik: Túl szép a menyasszony! Végül, mivel egyszer minden felsorolásnak végét kell vetni, még arra a napjainkban számtalanszor sugárzott reklámra emlékeztetem olvasóinkat, amelyiknek humoros, legalábbis annak szánt záró poénja, csattanója így hangzik: Mert hülye azért nem vagyok! Nos, ennek is van egy korábbi, igaz, más szövegkörnyezetbeli változata, mégpedig ez: Nem ettem meszet!