Anyanyelvi őrjárat

Amennyire örvendetes, hogy a sajtóban, rádióban, tévében megnyilatkozók elég gyakran merítenek ízes népi szólásaink tengeréből, annyira aggasztó is, hogy eközben e szólások egy része mindjobban eltorzul. Persze, tudomásul kell vennünk, hogy a szólások idővel módosulhatnak is. De vigyázat! Ha egy szólást úgy megváltoztatunk, hogy ezáltal más felhangot kap, s nem pontosan azt idézi fel, amit föl kellene idéznie, akkor ez már nem tekinthető természetes módosulásnak. A következőkben felidézek néhány olyan szólást, amelyekre a félresiklás árnyéka vetül.
Vaj van a füle mögött. Egyre többen használják így. Egy meglehetősen népszerű, éppen ezért napjainkban újra sugárzott televíziós sorozatban pl. egy vízirendőr a következőképpen tudakozódik egy fiatalemberről: "- Akkor miért csukták börtönbe?" A válasz a következő: "- Így is elég vaj volt a füle mögött, ezért kapott néhány évet."
Elismerem, ez a forma sem okoz megértési zavart. De mégis jobb az a szólásváltozat, amelyiknek szemléleti alapja is érződik. Van egy régi közmondásunk. Így hangzik: Akinek vaj van a fején, ne menjen a napra! (Mármint azért, mert a vaj megolvad, s végigcsurog emberünk arcán, nyakán.) Ugye, szemléletes? Mint közmondásnak ez a jelentése: ha valaki ludas valamiben, lehetőleg maradjon csendben, és húzza meg magát. Van egy ilyen szólásunk is: valami van a füle mögött. Nem vaj, hanem valami! E szólás azt jelenti, hogy akire utalunk, annak valami titkolnivalója van, valami szégyenfolt van a múltjában. Külön-külön mind a kettő ízes, szemléletes. Ne vegyítsük hát össze a kettőt!
Felkapja a cukrot. Egy rádióbeli sportadásban hallhattuk egy labdarúgótól ezt a humorosra sikeredett mondatot: "Mindenki felkapta a cukrot." Ennek a megértése sem okoz nehézséget. Aligha hitte bárki is, hogy a felkapott cukrot az emberek azonnal bekapták, vagy éppenséggel hazaszaladtak vele. De jobb, ha tudjuk, itt valójában megint két divatos szólásszerű kifejezés keveredésével van dolgunk. Mindkettő azt jelenti: feldühödött, kijött a sodrából. Az egyik ez: felkapta a vizet. Ez főleg a fiatalok nyelvében szokásos, benne is van a diáknyelvnek 8-10 éve megjelent szótárában. A másik szólásféle ez: felment a cukra, mármint az idegességtől. Ezt inkább a felnőttek társalgási zsargonjában hallani. Orvosilag nem a legpontosabb, mert inkább az adrenalinszintje emelkedik a felpaprikázódott embernek, mint a cukorszintje, de attól még vígan mondják. E két forma keveredéséből alakult harmadik azonban, úgy érzem, a felejthetők közé tartozik!
Nem enged a huszonegyből. Ezzel tudok a legkevésbé megbékélni, mivel történelmi múltunknak egy nyelvünkben megőrzött emlékét sodorja veszélybe, illetve fenyegeti elnyeléssel. Az eredeti szólás ugyanis ez: nem enged a negyvennyolcból. Arra mondjuk, aki nem tágít, nem enged, hanem ragaszkodik az elveihez, úgy, mint a szólás első felbukkanása idején, az 1867-i kiegyezés előtti időkben azok a politikusok, akik nem voltak hajlandók eltérni az úgynevezett 48-as programtól. A szólás jelentése később kissé módosult, politikai vonatkozása halványodott, de még így is mindenki számára érthetően történelmünk egyik fontos részét sűríti magába. Ha ezt a szólásunkat összevegyítjük a kártyásnyelvből származó kivágja, mint a huszonegyet szólással, múltunk egy darabkáját lúgozzuk ki nyelvünkből. Most, az új év kezdetén mindnyájunknak csak azt kívánhatom: ne hagyjuk, ne engedjünk a negyvennyolcból!