Fonóból jövet

Kietlen úton zötykölődöm, csak néha jön velem szembe egy-egy autó. Ami a távolságot illeti, nem utazom messzire, idő tekintetében annál inkább: évtizedeket ugrok vissza a korban a lippói gondozási központ termeiben és udvarán. Újjáélesztett fonóba érkezem, ahol az öregek féltve őrzött és ezúttal közkinccsé tett régi tárgyainak köszönhetően megelevenedik az egykori konyha, a lakószoba, a pajta. A mutatós kellékek közt részese lehetek annak, amit ma jobbára csak hírből ismerünk, és amit úgy hívnak: közösség. Lehet itt diót törni, kukoricát morzsolni, alumíniumkanállal enni, kancsóból mosakodni - és ami a lényeg: beszélgetni. Az öregek ízesen, egymás szavába vágva idézik fel fiatalságukat és vele egy letűnt kor emlékeit. Sajnálnék beleszólni, inkább figyelem őket, és elgondolkodom. Gyakran mondogatjuk, hogy stresszes, túlhajtott életet élünk, és számon kérjük, hova tűnt a régi, ráérős, nyugodt világ. De, lássuk csak, mi után is nosztalgiázunk?
Mesélik, hogy a kenyérsütéshez már este bekészítették a teknőt, leszitálták a lisztet és megkeverték a kovászt. Éjjel kettőkor keltek, bedagasztották a tésztát, hogy mire a gyerekek iskolába mennek, asztalon legyen a friss kenyér. Búzaaratáshoz is már háromkor felkeltek. Hajnalban kötelet készítettek, és amikor a harmat felszállt, elkezdték a munkát. A férfiak kaszáltak, az asszonyok a markot szedték. A borsót sarlóval vágták. Éjjel kettőkor indultak gyalog a földekre, mire kiértek, világos lett. Sietni kellett, nehogy kipörögjön a termés. Akkor sem állt meg az élet, ha a háznál kisgyermek született. "Kindtuch"-ot (a magyar nevét nem tudják, tán gyerekkendőnek lehetne fordítani) szőttek, azzal kötözték testükre a kisdedet, hogy mind a két kezük szabad maradjon, úgy tudjanak dolgozni tovább. Ha kapáltak, kosárba tették a gyereket, és amikor egy szakasszal megvoltak, vitték arrébb.
Hej, de távolinak tűnik mindez a mi puha, kényelmes, meleg világunkban! Végül nem bírom tovább, megkérdezem: visszahoznák-e a múltat? Válasz helyett nagy vita támad. Egy darabig még hallgatom őket, elkortyolom a gőzölgő teát, majd hazafelé az autóban huszonöt fokra állítom a fűtést. A falu határában három asszony baktat a mínuszokban. Megborzongok.