Önként vállalt száműzetésben

Nincs még egy magyar művész, aki életében kétszer is megbolondította a népet. A szegény Kanzler Katalinból fényűző Karády Katalinná változott nő a negyvenes években érte el legnagyobb sikereit, majd a nosztalgia hullámain ismét visszakerült a hetvenes években. Egyedül neki sikerült divatot teremtenie, ám életébe beleszólt a történelem. Régi barátja, Székely András pályája kezdetétől közeli kapcsolatban állt vele, Amerikában is gyakran találkoztak. Vele tudjuk a leghitelesebben tisztázni a színésznőt övező legendákat.
Karády Katalin, barátnője, Frank Irma, a kalapos Frank Rózsi és az öltöztetőnő Eszti, valamint az énekes Lantos Olivér együtt disszidáltak. Az Amerikai Egyesült Államokban szerettek volna letelepedni, de csak Lantos kapott vízumot, a többiek Brazíliában kötöttek ki. A három hölgy kalapszalont nyitott, és ékszerekkel kereskedett. Jól ment nekik az üzlet.
- Nem akartak Brazíliában maradni - mondja Székely András. - Megjelent újságban is, hogy az emigrációban ügyvédként praktizáló Varga László, aki később a magyar parlament korelnöke volt, intézte el nekik, hogy áttelepülhessenek New Yorkba. Ez nem igaz. Egy kinti magyar ügyvéd, akit még hazulról ismertek, a leghíresebb, az elnöki posztra négyszer esélyes amerikai demokrata politikusnál, Stevensonnál járt közben az ügyükben.
Egy napon megcsörrent Székely telefonja. Karády Katalin hívta. A kinti magyarság körében futótűzként terjedt el, hogy New York-ba költözött, egymás után kapta a meghívásokat. Nem volt kísérője, megkérte hát régi barátját, menjen el vele egy színházi ismerősük vacsorájára. Székely András, jó érzékkel, le akarta erről beszélni, higgye el, csak azért hívják, hogy vacsora után majd énekeljen. Karády nem fogadott szót. Másnap aztán telefonált, igaz lett a figyelmeztetés. Attól kezdve mindenkit visszautasított. Nyilvános fellépést sem vállalt, csak nagyon kivételes esetben. Egyedül az egykori rendező, Kertész Sándor tudta rábeszélni, haláláig neki volt az emigrációban a legjobb magyar színháza.
- New Yorkban hetente legalább kétszer találkoztam Karádyval - idézi vissza emlékeit Székely András. - A 66. utcában laktam, az ő kalapüzlete pedig tőlem hatszáz méterre, a 64. utca sarkán volt. Az aprócska helyiségben Frank Rózsi szolgálta ki a vevőket. Az elfüggönyözött hátsó traktusban Frank Irma, Karády és Eszti készítette a kalapokat. Ha magyar szót hallottak, úgy tettek, mintha ott sem volnának. Egyébként a városban kizárólag náluk lehetett mérték után kalapot rendelni, oda jártak az elnökfeleségek is. Frank Rózsi jóban volt a Párizsban élő Michael Gyarmathyval, megkapta tőle a legújabb párizsi modelleket.
{p}
Karádynak nem feltétlenül okozott örömet, hogy kalapokkal kellett bíbelődnie. Egy hajdan ünnepelt díva függöny mögé rejtőzve, a fürkésző tekintetek elől bujkálva jobb sorsot is elképzelhetett volna magának. A nyolcvanas években arra panaszkodott, hogy nehezen tudja kitermelni a kalapok árából a hétezer dolláros bérleti díjat. Karády Katalin az ünnepelt filmsztárhoz, Greta Garbóhoz hasonlóan titokzatosan és visszavonultan élt önként vállalt száműzetésében. Az újabb hírek szerint a svéd csillag is leszbikus volt, és mindketten azt akarták, hogy rajongóik fiatalként őrizzék meg őket emlékezetükben.
- Karády kezdetben az East Side egyik előkelő házában, szépen berendezett lakásban élt együtt Frank Irmával, ott lakott velük Frank Rózsi is - meséli Székely András. - Amikor megváltozott köztük a kapcsolat, elköltözött a magyar negyedbe, s haláláig egykori öltöztetőnőjével, Esztivel osztotta meg magányát. Ezután is gyakran találkoztunk. Vámos László rendező barátomtól 15 éven át kaptam a magyarországi színházi lapokat, ezek Karádyt is érdekelték, mindig elvittem neki. Követte a hazai eseményeket. Örült a későbbi sikereinek. Hogy volt-e nosztalgiája, arról soha nem beszélt. Én a feleségem révén, aki stewardess volt, norvég származású, ingyen utazhattam a Pan American gépein, így évente négyszer-ötször hazalátogattam Magyarországra. Ilyenkor hoztam-vittem a híreket, a leveleket és a csomagokat, legtöbbször Gobbi Hildának. De Karády soha nem akart visszatérni szülőföldjére, nem szeretett volna megváltozott külsővel mutatkozni.
Halála előtt két-három évvel azonban egyre erősebb lett a magyarok szándéka, hogy visszacsábítsák egykor ünnepelt sztárjukat. Talán ő is elgondolkodhatott ezen, mert egyszer arra kérte Székely Andrást, nézze meg, milyen állapotban van hajdani budai, Lepke utcai villája. "Ha hazajönnék, annak az lenne a feltétele, hogy visszakapjam a villámat", mondta. Az átalakított épületben a kolumbiai nagykövetség működött, s amikor ez a tudomására jutott, többé hallani sem akart a hazatérésről. Tervezett könyvét sem írta meg, csak jegyzeteket készített.
- Karády Katalin 1990. február 8-án halt meg New Yorkban, két hónappal előtte találkoztunk utoljára - mondja Székely András. - Elephantiasis betegségben szenvedett, duplájára dagadtak a végtagjai, az arca is megváltozott. A gyászünnepélyt lebonyolítók, akik senkit sem ismertek közülünk, nem akartak beengedni a ravatalhoz. Nem sokkal később Karády maradványait hazaszállították Budapestre, koporsóját a Bazilikában ravatalozták fel, s a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Mindent Eszti intézett, őt illette a hagyaték is. Ha jól tudom, nincs már az élők sorában, ahogyan a Frank lányok sem.
Karády Katalin sírján mindig van friss virág. A síremléken egy márványból faragott gyertya áll. Kialudt a lángja, végigcsorgott rajta a viasz. Nagyon találó jelkép. Ám hiába derül ki az igazság, hiába áll össze mozaikokból a kép, a színésznő legendái örökre megmaradnak. Azok nem enyésznek el soha.