Anyanyelvi őrjárat

Szavaink árulkodnak rólunk. A múltunkról és a jelenünkről egyaránt. Vallanak a gondolkodásunkról, szokásainkról, az életkörülményeinkről, ételeinkről, italainkról, mindenről. Így például arról is, hogy milyen gyümölcsökkel éltek eleink már évszázadokkal ezelőtt, s melyek azok az újak, amelyekkel napjainkban találkozunk, mégpedig, immár európai uniós nemzet lévén, egyre gyakrabban. Tucatjával sorolhatnám őket, de néhány olyan gyümölcs megemlítésére, illetve bemutatására szorítkozom, amelyek a legutóbbi években terjedtek el s váltak divatossá, nem utolsósorban a nagy nemzetközi üzletláncok révén. Mivel nem gyümölcsszakértő botanikusként s nem is ínyesmesterként, hanem nyelvészként szólok róluk, nem anynyira ízükről s felhasználhatóságukról tájékoztatom olvasóinkat - bár ezekről is! -, hanem inkább elnevezésükről. Ebben segítségemre van egy néhány éve megjelent doktori értekezés is, Vörös Évának az egzotikus gyümölcsök magyar neveiről szóló értékes munkája.
Felsorolásomat a hurma bemutatásával kezdem. Ez egy Ázsiában honos, az ébenfafélék családjába tartozó fának, illetve e fa gömbölyű, citrom-, de inkább narancssárga termésének neve. Több elnevezése is van - datolyaszilva (amerikai, illetve olasz jelzővel is), valamint kakiszilva (ázsiai, virginiai jelzővel megtoldott változatban is) -, s ez elnevezések egyike-másika már a XIX. század végén felbukkan nyelvünkben, de maga a gyümölcs jószerével csak alig pár éve kelleti magát a gyümölcsstandokon. Mivel szemre sokkal inkább a narancsra emlékeztet, mint a szilvára, enyhén édes, kellemes, sárga húsa pedig nem rejt magában csonthéjas, kemény magot, mint a szilva vagy akár a cseresznye, barack, célszerűbb volna török eredetű - egyébként az oroszban is meglevő - nevével, a hurma szóval való megnevezése, amely név úgy másfél évtized óta már fel is tünedezik nálunk.
A kivi, amelynek neve az új-zélandi maori nyelvből, a maláj-polinéz nyelvek legkeletibb ágának egyikéből ered, s így már eleve árulkodik a gyümölcs egzotikus voltáról, alig két évtizeddel ezelőtt jelent meg nálunk, de e rövid idő alatt is elég nagy ismertségre tett szert. (Mi a szót természetesen nem a maoriból, hanem a közvetítő nyelvből, az angolból vettük át.) E tojásdad alakú, kissé szőrös héjú, zöldes húsú, savanykás gyümölcs napjainkban mind több üzlet, áruközpont polcain megtalálható, de hogy a magyar fogyasztók úgy istenigazában meg is kedvelik-e majd, arról még korai lenne nyilatkozni.
Következzék a mangó! Ennek a szömörcefélék családjába tartozó, Északkelet-Indiában és Észak-Burmában őshonos, örökzöld fának, illetve sárga húsú, édeskés ízű termésének már két évszázados múltja van nyelvünkben, népszerűsége azonban mostanában növekszik jelentősebben. Nemzetközi szóvá lett nevének végső forrása a dravida családbeli, dél-indiai tamil nyelv. Vitaminokban gazdag, csonthéjas gyümölcs, amely sokféleképpen felhasználható: salátának, fagylaltnak, süteményfeltéthez stb.
Felsorolásunk utolsó darabja az óriás narancs, illetve paradicsomalma néven már egy évszázada ismert, újabban azonban az angolban kialakult pomelo nemzetközi szóval megjelölt s így forgalomba hozott, vastag héjú, jókora, akár több kilogrammos gyümölcs. Sárga belsejének egy kissé a narancsra emlékeztető, kellemes íze van. Érdemes megismerkedni vele! Nevének írásképéül azonban - nyelvünk kiejtési sajátságainak megfelelően - a hosszú magánhangzós változatot ajánlom, így: pomeló!