Minden jót, Mónika!

- Hogyan fogadta a kitüntetést?
- Nagyon örülök, hogy létrejött ez a díj. Szenes Iván közelmúltban elhunyt feleségének, Kornay Mariann-nak volt a végakarata, hogy hozzanak létre egy alapítványt, és minden évben díjazzanak egy olyan színésznőt, aki a könnyű műfajban jeleskedik. Kornay Mariann maga is vidám darabokban játszott, például ő volt a partnere Latabár Kálmánnak a Szenesember című kabaréjelenetben. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a díj odaítélésekor rám gondoltak.
- Kapott már más díjat is?
- József Attila-gyűrűt kaptam 2003-ban színházi szerepeimért, a bérletes közönség szavazatai alapján.
- Büszke arra, hogy főleg a könnyű műfajban ismerik el munkáját? Hiszen sokan hajlamosak lenézni magát a műfajt...
- Játszottam komoly szerepeket is, de, valóban, színházam a szórakoztató darabokból választ többet. Szerintem nincs könnyű meg nehéz műfaj. Van színház, ami, ha jó, a nézőnek könnyű néznie. Ha egy szerep jól meg van írva, ha jól irányít a rendező és a kollégákkal élvezet együtt dolgozni, akkor hálás érte a közönség. Nagyon jól érzem magam ebben a társulatban, amelynek már tizenkét éve vagyok a tagja. Elkényeztetésemnek vehettem, hogy olyan nagy művészek voltak a partnereim, mint Schütz Ila, Galambos Erzsi, Koltai Róbert, Kern András, Sztankay István és Bodrogi Gyula, sokat tanultam tőlük. Egy biztos, rendre telt ház előtt játszunk, és egy színész számára nincs ennél nagyobb öröm.
- Melyik a legkedvesebb szerepe?
- Nagyon szeretem Csiky Gergely Kaviárját, aztán Jirí Menzel rendezésében a Hogy szeret a másik? című darabot is. Menzelnek is a közönség a legfontosabb, azt mondta: annyi rossz történik velünk az életben, legalább a színházban nevessünk egy kicsit. Igazából mindegyik szerepemet szeretem.
- Nem hiányzik a filmezés? Hiszen gyerekként rengeteg filmben játszott.
- Felnőttként sajnos kevés mozifilmben szerepeltem, például Timár Péter 6:3-jában vagy a Hippolytban. Pedig szeretek olyan kollégákkal dolgozni, akikkel még nem játszottam együtt, és egészen más kihívás kamera előtt szerepekbe bújni, mint színházban. Ezért most nagyon örülök, hogy főszerepet kaptam Kapitány Iván új filmjében, a Kútfejekben. Böbét, a benzinkutas lányt alakítom, akit féltékeny párja a rendőr barátjával figyeltet, pedig nincs rá oka. Ez a lány idegeire megy, ráadásul a cselekmény bonyolódik, fegyverek, szökött rabok kerülnek elő. Akcióvígjáték a javából, remélem, közönségsiker lesz. Helyes szerep, könnyen azonosulni tudtam a lánnyal, bár én nem vagyok hozzá foghatóan határozott egyéniség.
- Mindezekről, amikről beszélgetünk, sokan nem tudnak, hiszen a legtöbb ember csak azokat a színészeket ismeri, akiket a tévében lát.
- Ez nagy baj. Sok tehetséges fiatal színész neve ismeretlenül cseng azok fülében, akik ki sem mozdulnak otthonról és csak a tévét nézik. Jó lenne látni ezeket az arcokat a tévében, nem feltétlenül az ismertségük érdekében, hanem azért is, mert akkor többen lennének rájuk kíváncsiak a színházban. Én nem panaszkodhatom, hiszen szerepeltem a Szomszédokban, a Família Kft.-ben és a Barátok közt-ben is. Jó szerepek voltak. De az nagyon lehangoló, hogy egyesek művészi teljesítmény nélkül jutnak óriási népszerűséghez a televízió által. Szerintem ez az állapot nem tarthat sokáig, mert a műsorok már olyannyira minősíthetetlenek, hogy a televízióknak meg kell újulniuk. Szinte a nulláról kell építkezniük, hogy újra értéket sugározzanak.
{p}
- Ha mostanában nézi meg kiskorában készített filmjeit, hogy tekint  önmagára mint gyerekszínészre?
- Kritikusan. De én most is kritikusan nézem magam, felnőttkori szerepeimet sem szeretem visszanézni. Egy biztos, nagyon sokszor hívtak forgatni.
- Már akkor elhatározta, hogy színész lesz?
- Nem gondoltam erre sohasem. Orvos, állatorvos szerettem volna lenni. Nekem a színészet teljesen természetes dolog volt, mint például a fogmosás. Akkoriban a színház, a film volt a játszóterem. Aztán a sors úgy hozta, hogy a balettintézetben kaptam meg első diplomámat mint néptáncos. Két évig dolgoztam nagy boldogságban Novák Ferenc társulatában, de egy idő után nagyon hiányzott, hogy meg is szólaljak a színpadon. Ekkor jelentkeztem a színművészeti főiskolára.
- Ha a most kilencéves kisfia színész szeretne lenni, támogatná?
- Nem örülnék neki, de a döntés az övé. Jobban szeretném, ha más pályát választana, mert mi, színészek nagyon ki vagyunk szolgáltatva: sok mindenkinek kell megfelelnünk. Volt egy időszakom, amikor borzasztóan meg akartam felelni mindenkinek, de rájöttem, hogy nem érdemes, mert csak statiszta vagyok a saját életemben. Most már nem érdekel, ha nem szeret mindenki. Főszereplő akarok lenni a saját életemben.

Ehhez a krónikás nem kívánhat mást, mint azt: "Minden jót, Mónika!" Annál is inkább, hiszen a népszerű sláger róla szól: nagyapja, Ullmann Ottó akkor komponálta, amikor a művésznő született.