Mindent szabad?

A rendező az író írásából rendez - vagy akár anélkül -, gondolatokat röptet, egyénisége van, karaktere, felismerhető, hogy ismét az ő művét látjuk. A rendezőnek, aki rendezői színházat mutat be, nagy az önbizalma. Szüksége is van rá, hiszen rajta kívül nem tudná ugyanezt senki: a saját "üzenete" csakis az övé. A rendezői színház lényege az a hit, miszerint művelője úgy véli, mást is érdekelni fog az ő látószöge a színházról. Eldönti, hogy mit kap a néző, őt azonban kevésbé érdekli, hogy a néző jól érzi-e magát. Elég megnyerni az adott színház vezetését, némi támogatást szerezni, és zöld utat kap.
S ott a színész, akinek mindent el kell játszani. Azt is, amire vágyik, meg azt is, amire nem. Eljátssza, amivel egyetért és amivel nem, amit ért és amit nem. A rendezői színházban a színészt megkötözik, vízbe dobják, pucérra vetkőztetik, fejjel lefelé lógatják, filmet vetítenek róla és az izzadságcseppjeiről, nyílt színi evésre, szeretkezésre, üvöltözésre kényszerítik - de hiszen ezért lett színész! Ennél már csak az lehet szigorúbb alázat a szakma iránt, ha unalmas előadásban kell szerepelnie, átérezve a nézők kínjait, s arcát-nevét-életét adja a rossz rendezői színháznak is. A jó rendező kedvéért - és persze a szerződésbeli ígéretéért - a színész ezt is megteszi.
A jó rendező még rossz rendezői színházat is szülhet. Szabad ország, szabad a művész. Csak a színész rab és a néző, akinek végig ülnie kell.