Postagalamb ezredesi rangban

A galamb őse a rendkívül intelligens szirti galamb volt, egyike az elsőként háziasított madaraknak. Az ember hamar felismerte ama különleges képességét, hogy ha elszállítják lakóhelyéről, még aznap visszaindul.  Már az ókori Egyiptomban, Kr. e. 3000-ben kedvelték hírvivői adottságáért, később a görögök, a rómaiak, az arabok is használták üzenetközvetítésre. Hajósokon, pilótákon, ejtőernyősökön, hegymászókon is segített a madárposta. Európában eleinte a kis testű golyvás fajtákat használták postaszolgálatra. Hollandok és belgák keresztezték őket bagdadi futárgalambokkal, a bagdettákkal. Az így kialakult fajták közül az antwerpeni bizonyult a legjobbnak. Az 1800-as évektől versenyekre is tenyésztenek kiváló röpteljesítményű antwerpeni, angol és német díszpostafajtákat.
A szláv udvarokban a X. századtól működtek galambposták. Szent István uralkodása alatt nálunk is használták a galambot a monostorok közti hírcserére. A tatárjárás után minden valamirevaló várnak volt galambállomása, onnan hozták-vitték a nyakukba, lábukra erősített, rejtjeles jelentéseket, a végvárak rajtuk keresztül érintkeztek egymással. A francia-porosz háború után az Osztrák-Magyar Monarchia hadvezetése is alkalmazta a hírvivő galambokat. Az első világháborúban belga galambászok által tenyésztett versenypostagalamb szállította a híreket. Rengeteg katonagalamb ügyködött a háborús Európában: 1916-ban például 450 állomás mintegy százezer postagalambja állt szolgálatban.
Előfordult, hogy katonai díszpompával vettek végső búcsút galambtól. Londonban is ez történt 1934-ben a Colonel Fearless nevű, ezredesi rangot kapott híradó galambbal. Annak idején ugyanis neki volt köszönhető, hogy a németek nem tudtak megsemmisíteni egy angol üteget. (Colonelt az ütközet után kapott parányi kitüntetéssel a nyakában temették el.) A franciák leghíresebb hadi galambja, Fleuron megkapta a becsületrendet. Őt a körülzárt Vaux erődből indították Verdunbe, mérges gáztól kábultan tért vissza jelentésével a dúcába, majd rövidesen kimúlt.
Kémszolgálatra is használtak galambot. Az erre alkalmasakat a németek tenyésztették ki brüsszeli, antwerpeni és lüttichi fajták keresztezésével. A kémgalambok "égi terepszínűek", azaz szürkéskékek lehettek, mert e színek elmosódnak a légben. A világháborúk kémgalambjait speciális fényképezőgéppel szerelték fel, a második világháborúban kémgalamb fotózta le például a Maginot-vonalat. Békésebb célokra is alkalmaztak galambokat, 1770-ben például velük közölték a reskontó nyerőszámait, a londoni napisajtó riporterei gyakran hírvivő galambokkal továbbíttatták a szenzációkat a szerkesztőségükbe.
A postagalambok tenyésztésével javult több képességük, kitartásuk. A legkiválóbbak 750 kilométert is megtesznek naponta. Átlagos repülési sebességük 60-120 kilométer óránként. Többnyire a felengedési helytől egy irányba, hazafelé repülnek, több ezer kilométerről is hazatalálnak. Tájékozódásukat jó emlékezőkészségük, éles látásuk, légáramlatok, a földmágnesesség, földforgás érzékelésére való képességük segíti. Repülő útjukon valószínűleg földi és csillagászati tájékozódási pontokat is fölhasználnak.