Rokonok helyett fiatalok

A magyar film a rendszerváltás után sokáig keresgélte a helyét a szép új világban. A rejtjeles beszéd, az elnyomatásból való kikacsintás lehetősége megszűnt, az állami támogatás megcsappant, a témák esetlegessé váltak. A nézőszám mélyrepülésbe váltott. A szerzői filmek, közkeletű nevükön művészfilmek, nem tudtak nemzetközi érdeklődést kiváltani, míg a szélesebb közönség számára készült filmeknek a szakmán belül nem volt presztízse. A vígjátékok - néhány kivételtől eltekintve - nem voltak viccesek, és a kevés pénzből készített akciófilmek is inkább mulatságot keltettek, mintsem izgalmat. A szűkös állami támogatás folytán a fiatalok első filmjei késtek, hiszen még a tapasztalt alkotók filmjeire is kevés volt a pénz. Így történt, hogy egy idősebb generáció maradt a vártán, utánuk pedig csak egy-egy alkotónak sikerült áttörnie a szervezeti korlátokat. Nem volt ez meggondolt taktika: egyszerűen ezt hozta a témákat övező tanácstalanság, no meg a pénzhiány.
A fordulat két szálon érkezett el. A műfaji filmes vonalon a külföldet és a reklámfilmezés iskoláját megjárt rendezők kerültek elő, akik a mozgóképkészítés szakmai oldalát nem az iskolában, hanem az üzleti világban tanulták ki, ezért nem is érintette őket annyira az állami támogatás hiánya. Ennek fényes példája volt Herendi Gábor Valami Amerikája, amelynek sikerét a szintén reklámfilmes Antall Nimród Kontrollja tudta legközelebb megismételni. Ma ezt a stílust leginkább a szinglifilmek hullámát meglovagoló Csak szex és más semmi képviseli. Goda Krisztina filmjét a legjobb forgatókönyv és férfi főszereplő (Csányi Sándor) díjával jutalmazták. Ez arra is rávilágít, hogy egyszerű történeteket csak jól kihegyezett párbeszédekkel, nagyon kemény munkával lehet filmmé formálni - Amerikáig kellett menni ahhoz, hogy ez a honi filmgyártásban is egyértelművé váljon.
A művészfilmesek körében az őrségváltás egy főiskolai osztályfőnök, Simó Sándor nevéhez köthető. Pálfi György és Hajdu Szabolcs az ő osztályába járt, úgyszintén a Moszkva tér című első filmjével nevet szerzett Török Ferenc. A néha magyar új hullámnak nevezett generáció nem csak belőlük áll: ide sorolják Mundruczó Kornélt, aki Hajduhoz hasonlóan már három nagyjátékfilmet tudhat a háta mögött - a felsorolást csak terjedelmi okokból nem folytatjuk.
Az idei filmszemlén a javarészt külföldi szakemberekből álló zsűri beintett a szinglifilmeknek és tinivígjátékoknak, mondván, ők újító, kreatív munkákat akarnak látni - ennek ellenére sem tudtak díj nélkül elmenni a kritika által is magasztalt Csak szex és más semmi mellett. A nagydíjat Pálfi György Taxidermiájának adták, amelynek szuggesztív képei a diákzsűrit is megnyerték. A legjobb rendezés díját viszont Hajdu Szabolcsnak adták a Fehér tenyér izgalmas tornásztörténetére.
Mély csend övezi Szabó István Rokonokját: az ügynökbotrány, úgy tűnik, mindenképpen befolyásolta a zsűrit, bár a kritika is mérsékelten rajongta körül egyetlen Oscar-díjasunk alkotását. Bacsó Péter, a mára szállóige-kollázzsá vált Tanú rendezője sem nyert jelentősebb díjat, ahogy díj nélkül maradt a rendszerváltás után számos közönségfilmmel a kasszáknál bizonyító Timár Péter műve, az A herceg haladéka is. Ami nem jelenti a régi generáció kifulladását - inkább örülni kell, hogy a fiatalok idén a nagy öregeket is lekörözték.