Amélie fűillatú bokája

Amélie például párt keres magának. Ebből már tudhatjuk, hogy Amélie nem vízibolha. A vízibolha ugyanis a szűznemzéssel (vagyis hát az önmegtermékenyítéssel) kiküszöbölte a párszerzés minden fáradságát és keservét. Csak hát éppen emiatt - dögunalom a vízibolha élete. Amélie élete ezzel szemben roppant szórakoztató, mondhatni csodálatos. Amélie csodálatos élete - ez a címe annak a francia-német filmnek, amelyet a múlt szombaton este vetített a Duna Televízió.
Nagy élmény ez a francia színésznő, Audrey Tautou, aki Amélie-t, a párizsi felszolgálólányt alakítja. Noha a film cselekménye mindvégig a világvárosi aszfalton játszódik, Tautou képes érzékeltetni, hogy Amélie az a fajta ember, aki szeret mezítláb harmatos réten járni, és sokáig megül a fűillat a bokáján. Tautou érzékeny füleket kölcsönöz Amélie-nek, hiszen a lány meghallja a szomszéd vécélehúzását, de a lüktető csendet is a zongoraetűd utolsó akkordja után. Természetesen sem harmaton járás, sem zongorakoncert nincs a filmben - ám valamiképpen mégis benne van mindkettő. Ettől nagy színésznő Audrey Tautou.
Maga az Amélie-jellem is kiválóan eltalált. Ritkaságszámba mennek, de léteznek ilyen emberek a valóságban is. Világszínesítő figuráknak nevezném őket. Olyanok ők, mint a polipfogó korsó. Ha egyszer belehelyezkedünk, "beúszunk" egy ilyen tengeri korsó személyiségbe, soha onnan nem szabadulunk. Nem is akarunk. Miért akarnánk, amikor ezek az emberek érdekesek, játékosak, furfangosak. Megőrülnek a hideget árasztó, savanyú alakoktól, a kisszerűségtől, a rosszindulattól. És ami a legfontosabb, reagálnak is a rosszra: meghökkentő csapdákat állítanak a szarjankóknak, kellemetlen, fonák helyzetekbe kényszerítik őket. És minden trükkjükön jól lehet szórakozni, szívből tudunk röhögni - mert van stílusuk, van humoruk.
Az Amélie-k felkarolják a balfékeket - például a zöldségessegédet a filmben. A balfék olyan ember, akinek térfelén mindig kettőt pattan a pingponglabda. Az Amélie-félék kitalálják, hogyan lehet a második asztalérintés előtt közbeütni.
Egyébként a párizsi jótét lélek felszolgálólány a végén még a párját is megtalálja. Hanem a film ennél messzebbre mutat. Hogy igazán értsük, talán Ázsiába, Burmába kellene elutaznunk. Ha ott egy buddhista szerzetes át akar kelni a folyón, kiváltságos helyre, a csónak orrába ültetik, mondván, ő lát a legjobban (ámbár lehetséges, hogy neki a legrosszabb a szeme). A szellemi tisztánlátást, a messzire látást tisztelik meg ily módon.
Az Amélie-k sokkal emberibb emberek azoknál, mint akiket súlyos vagy kevésbé súlyos tréfákkal büntetnek. Messzebbre látnak a rosszaknál. Az Amélie-k az igaz szellem szolgálói.