Hadihajós a fürdőszobában

- Van olyan film, amelyben mostanában nem kapott szerepet? Úgy tűnik, mindenki önnel szeret dolgozni.
- Ez így túlzás, de hál' Istennek sokat dolgozom, és izgalmasak a feladataim is, egy szavam sincs.
- Fennáll a veszély, hogy fejébe száll a dicsőség?
- Nincsenek sztárallűrjeim. A családom, a baráti köröm és Bach muzsikája mindig helyre tesz. A barátaimmal rendszeresen és alaposan végigbeszéljük a dolgainkat, őszintén elmondjuk egymásnak, mi jó, s esetleg mi nem az. Otthon sem sztárként alkalmaznak, nem is engedhetném meg magamnak. A kisfiam nem értené, hogy egyik leghűségesebb szolgálója mitől hordja fenn az orrát. Egy pici országban élünk. Itt mindenki ismer és szeret. Ez pedig nekem pont olyan, mintha a világon mindenki ismerne.
- Hollywoodra sem vágyik?
- Dehogynem. Hihetetlen izgalmas lehet nagy rendezőkkel, nagy nevekkel együtt dolgozni. Bár ennek az ízét nemrég Szabó Istvánnal megtapasztalhattam. Az ő felkészültsége, profizmusa ránk, színészekre mintha átragadna. Mellette az ember úgy érzi, valaki. Óriási élmény volt ezért a Rokonok forgatása. Ahhoz, hogy külföldön is Oscar-díjas rendezőkkel és színészekkel dolgozhasson, hogy innen oda eljusson az ember, erre kell feltennie az életét. Ki kell menni, négy-öt évet lehúzni, meghallgatásokra járni. Munkás dolog kint befutni. És hatalmas szerencse kell hozzá.
- De mintha felröppent volna olyan hír is, hogy a Kontroll című film sikere után komoly külföldi érdeklődés indult meg ön iránt.
- Elindultak tárgyalások. De az túlságosan nagy döntés. Itt kellene hagyni a színházat, a családot, a barátokat. Éppen azokat, akik és amik nekem az életemet jelentik. Nem tudom, merek-e és főleg akarok-e mindent elölről kezdeni.
- Hány szerepet lehet egyszerre játszani, ráadásul jól? Nem válik soha felületessé?
- Sokat dolgozom, és sokat morfondírozok a szerepeimen. Nem tudom, hol a határ, mikor végződöm én s kezdődik egy szerep, vagy fordítva. Nagy példaképeim, Kabos Gyula meg Márkus László jó példák voltak. Mindig önmagukat adták, mégis tökéletesen alakították azt, amit kellett. Az ember nem tud kibújni a bőréből.
- Hány éves korában derült ki, hogy ezt a pályát akarja?
- Nagyon korán. Semmi máshoz nem is volt kedvem, hiába nógattak a szüleim, hogy jó lenne valami civil foglalkozás után is néznem. De makacs voltam, s engem kizárólag az irodalom, a színészet érdekelt, minden mást teljesen fölösleges időtöltésnek tekintettem. Így végül a harmadik gimnáziumban sikerült leérettségiztem, s mehettem felvételizni.
- Kevés sikerrel.
- Egyáltalán nem bánom, hogy nem vettek fel azonnal.
{p}
- A három kudarc sem vette el a kedvét?
- Nem. Csákányi Eszter még az első kudarc után azt tanácsolta nekem, hogyha komolyan gondolom, menjek el Kaposvárra, fel is vettek segédszínésznek. Ennek később óriási hasznát láttam.
- Azt beszélik, a felvételét kicsit Dobó Katának is köszönheti.
- Így is lehet fogalmazni. Katával a színművészeti felvételijén elő kellett adnunk egy jelenetet. Úgy látszik, sikerült, mert felvettek. És ehhez valóban ketten kellettünk.
- Amikor "bekerült", mi változott az életében?
- Örültem, hogy Kaposváron szereztem egy kis rutint, s kicsit megismertem a színházi világot belülről. Ez ugyanis egy hihetetlenül zárt közösség. A főiskola pedig még inkább az. Kevesen jönnek ki úgy, ahogy bementek. Ott valamilyen módon mindenki meg is bolondul talán egy kicsit. Reggeltől estig együtt van a csoport, éjfél előtt ritkán hagytuk abba. Ebbe az életbe semmi más nem fért bele, csak a színház.
- Ehhez a zárt világához ma is ennyire ragaszkodik, vagy előfordul, hogy valami egész mást csinál? Netán otthon, tudom is én, bever egy szöget, ha kell?
- Ha nagyon kell, beverek egy szöget, de semmilyen manuális készségem nincs. Mit tegyek, nekem kizárólag az a készségem fejlődött ki, hogyan kell elemezni és feldolgozni egy szöveget, ami ugye a háztartásban nem annyira használatos. Szerintem jobban járunk, ha én ilyesmivel meg sem próbálkozom.
- Mi egyébhez van vagy lenne érzéke a színészeten kívül?
- Semmihez.
- Akkor úgy kérdezem, mi az, ami pihenteti, mivel töltekezik, amikor éppen nem játszik?
- Színházzal. Amikor tehetem, más előadásokat nézek meg. A barátaimmal összejövünk, de velük is csak színházról tudunk beszélgetni. Nem is értem, tizenéve csak erről beszélünk, s nem tudjuk megunni. Ha pedig otthon vagyok, jólesik a csend, ha nem kell beszélni, ez a passzív pihenés. Legfeljebb zenét hallgatok, persze, ha Misi fiam hagy, mert azért mégis az a legcsodálatosabb, mikor bohóckodunk vagy hadihajósat játszunk a fürdőszobában.
- Felesége, aki maga is színésznő, hogy fogadja a folyamatos díjesőt? Semmi féltékenység?
- Semmi. Nagyon büszke rám.