Harangszó a távolból

- Mitől őszült meg?
- Édesanyámtól örököltem, negyvenegy éves korában hófehér volt a haja. Meg kell hogy mondjam, nekem is.
- Sok volt a gondja?
- Nehéz szerepeket játszottam.
- Nem az élete volt nehéz?
- Az is elég nehéz volt. Az első feleségem otthagyott, a második meghalt.
- Mélyen őrzi a fájdalmat? Vagy könnyen túlteszi magát rajta?
- Én nem tartozom azok közé, akik cipelik magukkal a bajaikat. Nem szeretek nyűglődni. Ami a szívemen, az a számon.
- Négy évtizeden át volt hűséges a Tháliához...
- Észrevétlenül szálltak el az évek. Kazimir Károly vezényletével mindig mertünk valami újat csinálni, olyasmit, ami eltér a konvenciális színházi beidegződésektől. Voltam Jézus Krisztus, Micimackó és Lenin. Fontos szerepet játszottam a Mester és Margaritában, a Koldusoperában, és hát az Állítsátok meg Arturo Uit! főszerepét, a Rozsdatemető idős Hábetlerét se hagyjuk ki.
- Honnan a mesemondás szeretete?
- Az a véremben van. A szomszéd Takács bácsi meg a tatám sokszor órákon át mesélt nekem. Az őszi munkák végeztével begyújtottunk a kemencébe, napközben a tatám a padkán pipázott, én meg előtte ültem a sámlin, és lenyűgözve hallgattam a történeteit. Más se kellett egy négyéves gyereknek. Kilencen voltunk testvérek, én álltam a sor végén. A családból már csak engem tart életben a jó Isten.
- Minden gyerekkori élményét őrzi?
- Csodálatos gyerekkorom volt. Kunszentmártontól tíz kilométerre, egy tanyán nőttem fel. Barátságban álltam az udvar népével, tyúkokkal, kacsákkal, kutyákkal, ismertem a viselkedésüket. Kis világomon túl azonban mégis volt valami, amiről nem tudtam, mi az. Távolból különös hangzás tűnt fel. "Mi ez, édesapám?" - kérdeztem. "Harang" - jött a válasz. "Milyen harang?" - kíváncsiskodtam tovább. "Lélekharang." Amikor legközelebb hallottam, már tudtam, hogy mi szól. Délben megint máshogy harangoztak: "Bim-bam, dél van, Nándorfehérvárnál győzött Hunyadi János, bim-bam, dél van." Az meg a nagyharang volt.
- A vidék ma is fontos szerepet tölt be az életében, hiszen a székesfehérvári színházban játszik.
- Székesfehérváron jól érzem magam. Kellemes végigsétálni a belvárosban. Igaz, alig haladok valamit, mivel lépten-nyomon megállítanak az emberek. Budapesten mindenki rohan.
- Fehérváron a színház is nyugodtabb?
- Annak olyannak kell lennie, amilyennek mi akarjuk. Érdekesnek, izgalmasnak, elgondolkodtatónak, szórakoztatónak.
{p}
- Nem lenne jobb egy fővárosi társulat?
- Engem boldoggá tesz, ha vidéken játszhatom. Sokfelé megfordultam már, egyedül szülőföldem színházában, Szolnokon nem volt még alkalmam fellépni. Tíz éve vagyok a székesfehérváriakkal, az elsők között szerződtem oda Kállay Ilonával, amikor önálló színház szerveződött. Megbecsülnek, szeretnek, ráadásul jó szerepeket osztanak rám. Miért hagynám ott őket? Pesten hol kapnám meg ugyanezt?
- Elégedett a helyzetével?
- Azt játszom, amire a színház kér. Mostanában kevesebbet voltam színpadon, komoly tüdőgyulladáson estem át, aztán meg eltört a lábam, a kórházat is megjártam.
- Úgy hallottam, törött lábbal is játszott...
- Betoltak a tolókocsival, elmondtam a szövegem, és kitoltak a tolókocsival. A közönséget nem lehet cserben hagyni.
- Érezte egyszer is, hogy elfelejtették? Vagy mindig csúcson volt?
- Nem foglalkoztam ezzel. Hogyan felejtettek volna el, amikor folyamatosan játszottam? És még most is érnek meglepetések: új albumom az év legjobb meselemezének minősült.
- Fiatal felesége, fiatal gyerekei mellett meg tud maradni fiatalnak?
- Nem nagyon... Gyakran hallom tőlük: "Édesapa, ez nem így van!" Hát nem vagyok én süket ágyú. De inkább rájuk hagyom. Jobb a békesség. Más világban élnek, mint amiben én éltem. Előző házasságomból született gyerekeim már három unokával is megajándékoztak.
- Erőt adnak?
- Nemcsak privát vonatkozásban, hanem a színházat illetően is. Életben tartanak. Hát nem látja?

A Nemzet Színésze
- Nem könnyű feldolgozni, hogy azok a kollégák, akik egy másik generációhoz tartoznak, akiket én már főiskolásként csodálattal bámultam, most magukhoz öleltek. Hiába vagyok én elégedett a több mint hat évtizedes pályámmal, az életemmel, az önmagában nem sokat jelent. Viszont óriási megtiszteltetés és megbecsülés, ha ebben az elégedettségben, a szakma iránti hitemben mások is megerősítenek. Külön örülök, hogy Agárdy Gabi halála után engem választottak a helyére. A Kossuth-díjam kísérő papírjára ráírták: "Visszavonásig érvényes!" Most más a helyzet. A Nemzet Színésze életem utolsó percéig lehetek.