Leszakad-e még az ég?

- Keveset hallani manapság a Nemzeti Színházról, vagy én nem olvasom a megfelelő lapokat?
- A médiát csak a botrány érdekli, azok pedig, hál' istennek, elkerülnek bennünket. Volt egy kezdeti, hangosabb időszak, de mára, ha úgy tetszik, rendeltetésszerűen működünk, s ez nem akkora szenzáció.
- Nem udvariatlan szeretnék lenni, de ez azt jelenti, hogy az előadások nem kínálnak akkora szenzációt, amely képes lenne elérni az átlagos újságolvasó ingerküszöbét. Úgy is fogalmazhatnék, udvariatlanabbul, hogy ma a színház, s ezen belül a Nemzeti nem túl érdekes?
- Nekünk nagyon is érdekes, s egy elég nagy, a színházba járó tömegnek is az. Minden este tele vannak a színházak, nemcsak a Nemzeti, s ezt, kérem, ne becsüljük le. Kétségkívül a színház jelentősége ma egész más. Ha húsz évvel ezelőtt egy rendező áthallásos jeleneteket állított be, a politikának üzenő mondatokat mondatott el a színészeivel, akkor gyakran leszakadt az ég. Ma nem üzenünk ebben a formában, a művészet, az irodalom a helyére került. Nem terheli további közvetlen politikabosszantó funkció.
- Most nem fordítva van? Nem önök, színészek, művészek bosszantják a politikát, hanem fordítva, a politika bosszantja önöket, s gondol időről időre ezen a játéktéren is összecsapni.
- Egyre kevésbé. Persze egy Nemzeti esetében sokkal kényesebb minden. De, mondjuk, abba az alapvető kérdésbe, hogy mit játszik a színház, nem szól bele ma már senki. Nyilván az indulás körüli nehézségekre gondol, de ez egyrészt a múlté, másrészt azok a konfliktusok sem a művészetről szóltak, hanem pénzről és befolyásról. Azok az ügyek rendeződtek, el is felejtettük őket. Ma itt békés, nyugodt alkotómunka folyik.
- Sok iriggyel. Mondják, önöknél a lehetőségek sokkal jobbak, mint a többi színháznál.
- Végtére is a Nemzeti Színház messze több mint egy színház. Nemcsak a repertoár, hanem más miatt is. Egy sor olyan, hozzáteszem, számunkra kedves feladatunk is van, hogy ne csak a magunk művészetét mutassuk meg, hanem egy egész kulturális kör értékeit. Ha tetszik, itt folyamatosan nemzeti színházi fesztivál folyik, hiszen a Nemzeti a vidéké is. Ugyanakkor mi is megmutatjuk a vidék produkcióit. Nem beszélve a határon túli magyar kapcsolatainkról, amelyek szakmailag is csodálatos lehetőségeket kínálnak. Az én célom, hogy a Nemzeti minőséget képviseljen, tudatos repertoárépítéssel, s hogy itt igazi társulat működjön. Szerintem így is van, ide jó bejönni, itt barátok dolgoznak, akik egyben profik is, s ez megkönnyíti a munkát.
{p}
- A Nemzeti mennyire szenvedi el az általános trendeket, vagyis, hogy egyre több nézőbarát, azaz népszerű, könnyebben emészthető előadást kell műsorra tűzni, hogy biztosan meg tudják tölteni a színházat?
- Azért ez így nem teljesen igaz, ezen szerintem már túlléptünk. Miközben valóban sokan ássák a színház sírját, főleg a kereskedelmi televízió. De szerencsére a színházak tele vannak. Nem gondolom, hogy a színvonal és a tartalmas előadás nem lehet nézőbarát. Minden színháznak megvan a maga profilja, és ha azt a profilt jól csinálja, s remélem, ez nagyjából így is van, akkor szolgáljuk ki megfelelően a nézőt. Ön sem a gyorsétterembe megy, ha székelykáposztára vágyik.
- Mennyire élheti ki direktorként a saját művészi ambícióit? Van lehetősége játszani, rendezni, vagy minden idejét elviszi a szervezés, az adminisztráció?
- Rengeteg a papír, ez egy igazi nagyüzem, mégiscsak 220 ember dolgozik itt. Viszont igazgatóként minden produkcióhoz közöm van, s ez kielégít.
- De nem lenne kedve játszani is a saját színházában? A Nemzetiben?
- Sok itt a nagy név, a tehetséges ember, nem akarom elvenni előlük a szereplehetőségeket.
- Nem is áll színpadra?
- De, egyszer-egyszer, más produkciókban. A József Attila-műsorommal is gyakran járom a színpadokat, arra van időm, s nagyon szeretem.
- A mérnöki diplomája jó valamire a mai foglalkozásában, vagy kidobott öt év volt a Műegyetem?
- Dehogy volt kidobott idő! A mérnöki szemlélet, a térlátás rendezőként, igazgatóként sokat segít.
- De a színház és a geodézia kevéssé rokon területek.
- Apám ragaszkodott ahhoz, hogy végezzem el az egyetemet. Azt mondta: "Ha meglesz a diplomád, azt csinálhatsz, amit akarsz." Így is lett. Egy rövid ideig ugyan a Fővárosi Tanácsnál telekkitűző mérnök voltam, ami igazán jó foglalkozás volt akkoriban. Ám amikor hívtak a Huszonötödik Színházhoz, azonnal váltottam, s végre azt csináltam, amire korábban is készültem színjátszó körökben, egyetemi színpadon.
- Labdarúgó is lehetett volna ilyen erővel, hiszen tudtommal arra is komolyan készült.
- Igen, de főleg az asztali változatára, mert Bálint András barátommal, aki osztálytársam is volt, elég sok időt töltöttünk gombfocival.
- Ön apaként beleszólt, hogy a gyerekei milyen foglalkozást válasszanak?
- Ha kérdeztek, válaszoltam. Csakhogy annak idején, amikor ők kicsik voltak, én szinte rohanva éltem az életem, és sokkal kevésbé tudtam részt venni az ő életükben, mint szerettem volna. Soha nem volt időm. A nagyok, két fiam és a lányom, már túl vannak a pályaválasztáson. Ők is a színházat választották. Adél lányomat sem lehetett lebeszélni arról, hogy színésznő legyen. A kicsi, Benedek, egyelőre nem gondol színházi pályára. De azért ő is az apja hagyományait folytatja, mert kilencévesen futballistának készül, ahogy én is abban a koromban.
- Benedekre mennyi ideje jut?
- Szerencsés vagyok, mert képes vagyok rá, hogy ha hazamegyek, akkor a gyerekkel foglalkozzam, s ne a színházi dolgaimat rágjam tovább. Focizás közben persze nehéz is, mert Benedek igényli, hogy részt vegyek futballtudományának fejlesztésében. Jó dolog és nagy ajándék érett fejjel egy ilyen kisgyerek. Sokkal tudatosabban és sokkal nagyobb rácsodálkozással tudom figyelni és alakítani. Nála bepótolok sok mindent, amihez a testvéreinél még vagy túl fiatal vagy túl elfoglalt voltam.