Mozaik

Immunsejtekkel a rák ellen
Francia kutatócsoport olyan immunsejteket azonosított egerekben, amelyek elpusztítják a rákos sejteket. Ezek a "rákfaló" sejtek az immunsejtek nagyon ritka csoportjához, az úgynevezett dendrikus sejtekhez tartoznak (a fehérvérsejtek mintegy ezredrészét alkotják). A kutatók feltételezése szerint valamennyi emlősállat szervezetében, az emberében is megtalálhatók. Főként a csontvelőben, a nyirokcsomóban, a lépben és a májban fordulnak elő, de folyamatosan jelen vannak más szövetekben is. Kísérleti körülmények között ezek az öt-hat mikronos különleges immunsejtek náluknál tízszerte nagyobb rákos sejtet is képesek rövid időn belül elpusztítani. Ha a hamarosan megkezdődő klinikai kísérletek eredménnyel járnak, az orvostudomány egy hatékony és ráadásul természetes módszerrel szállhat szembe a rákkal.

Ősemlős a sárkánygyíkok korából
A jura kor tavaiban már ott úszkált és halakra vadászott az az emlős állat, amelynek farka lapos és pikkelyes volt, mint a hódé, a gerince a vidrára emlékeztetett, fogazata pedig a fókáéhoz volt hasonló. Az állat a legősibb emlős, amely szőrzetével együtt maradt fenn. (A szőrzetnek az állandó testhőmérséklet fenntartásában volt és van pótolhatatlan szerepe.) A szőrös, hódszerű, kacsacsőrű emlős méretű ősállat maradványait kínai kutatók találták meg az ország belső-mongóliai területén. A fölfedezés azért felettébb jelentős, mert azt mutatja, hogy az emlősök szerepe sokkal nagyobb volt a dinoszauruszok korában, mint ahogy azt korábban gondolta a tudományos világ. Egy évszázadon át ugyanis az az elképzelés uralkodott, hogy a sárkánygyíkok idejében élő emlősök mind apró, egérszerű lények voltak, amelyek az aljnövényzetben húzódtak meg, mert csak így maradhattak fönn a jobbára hatalmas testű szauruszok fenyegető környezetében.

Gyapjasollójúak Kínából
Brit környezetvédők riadót fújtak egy egzotikus kínai rákfaj ellen, amely egyre veszedelmesebb arányban terjed a brit folyókban, és kipusztulással fenyegeti az őshonos rákokat. Ez a nagy térnyerő gyapjasollójú rák a hajókkal került Nagy-Britanniába. A jókora tenyérnyi, erős szőrcsomókkal borított, rövid ollójú rákfaj úgyszólván mindenevő: főként csigákkal és kagylókkal táplálkozik, de megeszi a halat és más rákokat is. Életrevalósága páratlan: sós és édes vízben egyaránt megél, és különösen szapora (egyszerre akár egymillió petét is képes lerakni). Egyre nagyobb számban mutatkozik a Temze, a Humber és a Tyne folyó vizében és az Északi-tenger partvidékén. A kutatók csapdahálózat fölállítását szorgalmazzák ellene, mielőtt teljesen eluralná a térséget.

A legkorábbi maja írás
A dél-amerikai Guatemalában az egyik, maják által épített piramis oldalán olyan jeleket találtak, amelyek az eddigi legrégebbinek bizonyultak az ebből a kultúrából származók közül. A Krisztus előtt 250 körül keletkezett írásjelek értelmezése még várat magára. Nem lesz könnyű a vésetek megfejtése már csak azért sem, mert az írást a maja birodalomban csak négy-ötszáz évvel később kezdték használni irodalmi alkotások lejegyzésére, így ez a mostani íráslelet minden valószínűség szerint csak kezdetleges kifejezésmód lehetett.

Nem lesz véralvadásgátló kecsketejből
Gyártásra kész az az eljárás, amelynek során kecskékkel termeltetnének gyógyszert egy rendellenes véralvadást okozó betegség kezelésére. A bökkenő az, hogy a gyógyszert genetikailag módosított kecskék tejéből állítanák elő, ezért - legalábbis egyelőre - az Európai Gyógyszerügynökség nem engedélyezte a módszer alkalmazását.