Összetartó erő rejlik a dalban

- Örültünk a kereskedelmi média megjelenésének, úgy hittem én is, hogy eljött a sokszínűség, a bő választék ideje. Igen tanulságos, ahogy ezt az örömet felváltotta a csalódás, mert a kereskedelmi média sem sokszínűséget, sem bő választékot nem nyújt. Csak és kizárólag eladni akar. Nem kultúrát kínál, hanem pénzzé tehető árut. Hirdet és hirdet, közte kis film, Vészhelyzet, harmad- és negyedvonalbeli szappanopera, ilyen-olyan vetélkedő, szűkre szabott híradások, bulvár, pletyka. Elképesztő közeg. Közben lassan nevelődik a tökéletes fogyasztói generáció, nekik már ez a jó, nekik már bármit el lehet adni. A magamfajta ezt nem szívesen nézi, és ami nézőként nem tetszik, oda művészként sem kívánkozom. Ráadásul a média a trendjét megfelelően kiszolgáló "személyzetet" keresi.
- Azért enged valamennyit?
- Tudomásul veszem a realitásokat, annak érdekében, hogy a produkcióm, például egy új lemez híre, eljusson a szélesebb közönséghez. Nagyjából ennyi. A késztetés, hogy megpróbáljak megfelelni tőlem idegen elvárásoknak, eltűnt belőlem. Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy egy verslemezzel nem számíthatok a média érdeklődésére. Nem fogják játszani a dalaimat a rádiók, a televíziók sem kapkodnak majd utánam. Csak a koncertlátogató és a lemezvásárló közönségre számíthatok. Ők ugyancsak számítanak rám, számon tartanak, és nekem ez a legfontosabb. Ezért csinálom.
- Az lenne a furcsa, ha ön nem így gondolkodna. Nem egy színvonalas verslemezt adna ki, hanem olyan habkönnyű poplemezt, amivel bekerülhetne a show-műsorokba.
- Show-műsorokba csak-csak bekerülhetnék, de ha már eddig sem csináltam magamból bohócot, ezután sem szeretnék.
- Próbálkoznak?
- Már nem.
- Nyilván tudják, hogy nemet mond, és nem hívják.
- Ez nem igazán érdekes. Az sokkal inkább, hogy most összegyűlt 16 új vers. Klasszikus XX. századiak, maiak, gyönyörűek, izgalmasak, érzelmek és gondolatok kavarognak bennük, önirónia, önismeret, humor, gúny, ars poetica. Üzennek nekem, és azt remélem, a hallgatóimnak is. Kikapcsolnak ebből a néha utálatos világból, elringatnak, vigasztalnak meg rádöbbentenek, és sokkal erősebben szólnak, mint a sokszor ijesztő jelen. Nem lehet József Attilánál pontosabban megfogalmazni, hogy a magyar lélekben rejlő búskomor nekibuzdulás hogyan válik tragikomikussá. Az Egyszerű ez című korai verse, amely lemezem címadó dala lett, a maga hetykeségében tart tükröt a dicső múlt után sóvárgók elé. Ma is ugyanúgy szól, mint 1924-ben szólhatott.
- Ez még csak a negyedik verslemeze. Ezek szerint a költemények sem hívhatók segítségül bármikor?
- Verslemezeim sorában a mostanit kevésbé érzem klasszikusnak. Az eddigiektől annyiban mindenképpen különbözik, hogy sokkal élőbb, nem feltétlenül az örökérvényű, a magyar irodalomban biztos helyen lévő, ismert versek bemutatására való törekvés ösztönzött. Ezúttal az motivált, hogy jelenlegi érzelmeim, indulataim, gondolataim tolmácsolására találok-e verseket, melyek magamnak is kapaszkodót jelentenek. Abban pedig reménykedem, hogy sokan meghallják a versek által közvetített üzenetet.
- Politikai üzenetük is van?
- Természetesen.
- Erre mindig törekedett, most sem hazudtolja meg magát.
- Úgy látszik, nem nagyon változom, és a világ is lassan változik körülöttem.
- Még mindig kellenek az efféle üzenetek?
- Nem kellenek. Régen sem kellettek. Ez mindig is személyes habitus kérdése volt. A tágabb közösség létjogosultságában hiszek, ahol mindenféle történetnek és megnyilvánulásnak helye van, és a világ jó és rossz arcát egyaránt megmutathatja. Ettől sem privát, sem művészi vonatkozásban nem tudok és nem is akarok elvonatkoztatni. Én már a legelső dalomat sem azért énekeltem el, mert három percig szerettem volna tetszeni a közönségnek. Kezdettől fogva az érdekelt, tudok-e olyat mondani a világról, magamról, ami sokak érdeklődését felkeltheti, és úgy voltam vele, ha ez sikerül, ha szeretik az emberek, akkor annak nagyon klassz lesz. De csak hosszas vívódás után szántam rá magam, hogy ne jogász legyek, hanem elinduljak és maradjak az énekesi pályán.
- Gondolta az elején, hogy ilyen hosszú lesz az út?
- Egyáltalán nem. Valamikor 1968-ban, az Illés együttessel vidékre utazva Szörényi Leventével latolgattuk a jövőnket, és abban maradtunk, hogy legfeljebb 1972-ig lehetünk érdekesek. Ehhez képest még mindig itt vagyunk...
- Voltak nehézségek is. Bródy János szövegei miatt tiltották be dalát, zúzták be lemezét. Amit virágnyelven fogalmaztak, azt értette a közönség?
- Én nem gondolnám, hogy virágnyelven fogalmaztunk. Bródynak van egy sajátos kifejező ereje, amit ő nem szeret ugyan költészetnek nevezni, de mindenképpen nagy hatású és művészi színvonalú, még ha dalszöveg is. Nem arról ismerhető fel, hogy feketén-fehéren kimond valamit, inkább több értelmezési lehetőséget kínál a hallgatónak, és ezt a zene érzelmi töltése csak fokozza.
- "A királyé nem leszek, nem leszek..." vagy "Azt hiszed, hogy hallgatunk a hazug szóra..." - a pártállamban még ez is kétértelmű volt. Csodálkozott az ember: ezt tényleg úgy gondolta?
- Tényleg úgy gondoltam.
- A Jelbeszéd című albumát betiltották. Érezte-e később, hogy valamelyik dalának tartalmát kifogásolták?
- A nyolcvanas évek második felétől már senki nem szólt bele. Az általunk vállalt közéletiséget, ha úgy tetszik, a világnak felmutatott tükör szerepet saját kockázatunkra művelhettük. Amikor úgy gondoltuk, hogy valamilyen ügy kapcsán meg kell szólalnunk, akkor megszületett egy-egy dal.
- Ma már működik az öncenzúra?
- Az régen sem működött, nem véletlen volt a betiltás. Soha nem tartottam magam bátornak, de azt sem latolgattam, hogy problémám lehet bizonyos dalokból, noha a kisördög mindig bennem bujkált. Hogy nem énekelhettem el, vagy nem úgy énekelhettem el mindent, azt nagyon rosszul viseltem, de egyszer sem akadályozott meg abban, hogy amit én jónak látok, azt ne csináljam meg.
- Kettétörhetett volna a karrierje?
- Bizonyára. Erre voltak példák a szocialista táborban. Hajdanán a politikával szembesültünk, ma pedig a pénzzel. Ugyanis nem csekély bizalom szükséges ahhoz, hogy egy lemezkiadó manapság felvállaljon egy verslemezt és pénzt fektessen bele. Nem vagyok benne biztos, hogy ezt egy multinacionális cégtől is megkaptam volna.
- Ön jó ideje nyerő passzban van: 1995-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, nemrég a Középkeresztet, 2001-ben pedig a Francia Becsületrend lovagja lett...
- ... s lovagként cipelhetem a vállamon az összes keresztemet. Ebben a műfajban minden vitán felül a közönség elismerése a legfontosabb. Persze hazudnék és becsapnám magam, ha nem úgy gondolnám, hogy a kitüntetések nem okoznak örömet, hiszen általuk is észreveszik, megbecsülik, elismerik a munkámat, és ez bizony jóleső érzés.
- Azért tíz-húsz évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt, hogy popzenészek magas állami kitüntetéseket, köztük Kossuth-díjat kapjanak.
- Mindezek azt jelzik, hogy előbb-utóbb Magyarországon is eljön az a pillanat, amikor komolyan vesznek bennünket. Hosszú "menetelés" volt a kultúrán kívüli megtűrtségtől, néha tiltástól idáig eljutni a műfajjal, de lassan sikerülni fog.
- De hiszen ezért küzdenek a beatkor hajnala óta!
- És most már nem adhatjuk fel... Vannak biztató jelek. Csak hit kell hozzá.
A biztató jelekről és a hitről hosszan beszélgetünk még Koncz Zsuzsával. Hogy mit hozhat nekünk az uniós jelenlét, hogy a popzene területén is meg kell védeni nemzeti identitásunkat; nem engedhetjük, hogy az angolszász úthenger maga alá gyűrjön bennünket. Ebben a percekre korlátozott műfajban is létezik időtálló érték, amire a jelek szerint még mindig vevő a közönség, hiszen az énekesnő koncertjein több generáció képviselői tapsolnak. A legfőbb összetartó erő tehát a dalban rejlik.