Úton a Kis Galamb

Megismerni a világot, bejárni a Földet, meghódítani, hatalmunk alá vonni mindent, amit csak lehet. Mindez évezredes törekvése az embernek, ami a nagy földrajzi fölfedezések korában, az 1450-től 1650-ig terjedő kétszáz esztendőben teljesedett ki igazán és formálta át szinte alapjaiban a világot. Az ezt követő száz évben pedig - nagyrészt James Cook angol hajósnak köszönhetően - az utolsó fehér foltok is eltűntek a Föld térképéről.
A kíváncsiság, a becsvágy, a mesés kincsek birtoklásának hő vágya mellett tudományos-technikai feltételei is megteremtődtek annak, hogy az ezernégyszázas évek közepén megindulhasson bolygónk ismeretlen területeinek fölfedezése és meghódítása. Olasz hajósok tapasztalatai alapján akkor született meg a többárbocos hajó (a karavella), mint az akkori világ legtökéletesebb hajótípusa, amely gyorsaságával, könnyebb kormányozhatóságával és biztonságával felülmúlta az addigiakat. A korábbi századokban tett utazások tapasztalatai bővítették a földrajzi ismereteket is. Többek között megerősítették az ókori görög matematikus és csillagász, Ptolemaiosz korábban kétkedve fogadott elméletét, miszerint a Föld gömb alakú. Sokat segített az araboktól ebben az időben átvett iránytű is, amely lehetővé tette a pontosabb tájékozódást a tengeren.
Az első fölfedező utakat portugál hajósok tették. (Nem véletlenül, hiszen ezek egy része az előrelátó Tengerész Henrik portugál herceg által alapított hajósiskolából került ki.) Az első expedíciók Afrika nyugati (atlanti-óceáni) partjainak fölkutatására indultak (arany- és rabszolgaszerző céllal).  A fölfedezők egyre délebbre jutottak, 1471-ben áthaladtak az Egyenlítőn, tizenhat évvel később az utazók elérték Afrika déli csúcsát (a Jóreménység fokát), majd 1498-ban Vasco da Gama Afrikát körülhajózva elérte India nyugati partjait.
A hajósok egyre merészebbekké váltak, mind messzebbre távolodtak a biztonságot adó partoktól, és nekivágtak az óceán ismeretlen, végtelen vizének. Elképzelhetjük azt az örömöt, amit hosszú hónapok hányattatásai után, egyre fogyatkozó remények között érezhettek a matrózok, amikor meghallották az ujjongó kiáltást az árbockosárból: Föld! Föld! És a fáradt, skorbuttól gyötört legénység új erőre kapott: csodálatos szigetek, földrészek, soha nem látott növények, állatok, emberek mesés, új világa nyílt meg előttük, ami bőven kárpótolta őket az elszenvedett nélkülözésekért.
A nemzetek sorában a portugálokat a spanyolok követték. Kolumbusz Kristóf három spanyol felségjelű hajóval indult útnak 1492 augusztusában, hogy októberben, Guanahani szigetén kikötve, fölfedezze az Újvilágot. Nem sokkal ez után szállt hajóra a kor másik nagy utazója, Fernando Magellán, aki - nem kis áldozatok árán - 1519 és 1522 között körbehajózta a Földet. (Öt hajójából csupán egyetlenegy tért vissza.)
A portugálok és a spanyolok után az angolok, a franciák és a hollandok fölfedező hajói is egyre gyakrabban tűntek föl a tengerek, óceánok vizein. Az 1606-os esztendő például arról nevezetes, hogy a Holland Kelet-Indiai Társaság Kis Galamb nevű hajója elsőként találta meg és térképezte föl Ausztrália északi partvidékét. A hajó annak idején az indonéziai Banda szigetéről indult útnak Willem Janszoon vezénylete alatt leginkább azért, hogy aranyat keressen Pápua Új-Guinea szigetén. Közben azonban eltévedt, így sodródott Ausztrália addig ismeretlen északi partvidékére. Mostani, jubileumi útján a Kis Galamb eredetije alapján készült hajó ugyanazt az utat járja be - a máig kevéssé ismert holland felfedezők emlékére.