Árverés

Az emelvényen fiatal férfi az árverezőház zöld talárjában tartja a nyilvánosság számára ismeretlen tulajdonos hatvanszor hetvenkét centiméteres képét. Fölötte ugyancsak látható Csontváry talányos festménye - persze melyik nem az? - immár sokkal nagyobb méretben, kivetítőn. Néhány hölgy és úr vonul át egy kőhídon, egy részük lovon léptet, a többiek a híd közepén állnak, nő babát tart a kezében, ismét mások a folyó, vagy inkább patak partján nézelődnek. A háttérben hegyek, erdő. Mindez olyan színekkel, amit csak a zseniális mester látott.
Közvetlenül a kép alatt, a kivetítőn olvasható az ára. Nemcsak forintban, hanem dollárban és euróban is. Ha valakinek esetleg úgy könnyebb követni a licitet...
- Nyolcvanmillió először. Tartja. Nyolcvanöt.
Az emelvény közepén Virág Judit, a Mű-Terem Galéria társtulajdonosa vezényli az árverést. A hölgy művészettörténészként tanulta ki az árverezés mesterségét, az alapfogalmakat még itthon, a finomabb fogásokat pedig egy francia szakembertől. Aztán nyakába vette a világot, a legnevesebb kereskedőházak árveréseire ült be, s figyelt, majd hazajött, s meghonosította az ellesett módszereket.
Ma ő vezeti Magyarország egyik legjobb nevű árverezőházát.
- Nyolcvanötmillió - ismétli. - Kilencven. Száz. Százmillió. Tartja. Száztíz.
A leghátsó sorban ülök, innen jól rálátni a teremre. Előttem elegánsan öltözött párok, befutott üzletemberek, műkincskereskedők vagy éppen csak a kultúra iránt érdeklődők, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy festményt vegyenek, de az értéket szeretik.
- Száztíz. Száztízmillió. Száztíz először. Száztíz másodszor. Száztíz h... Százhúsz.
A teremben már a légy zümmögését is hallani lehetne, ha ugyan errefelé repülnének legyek. Virág Judit más kép esetében pergeti az árverést, követni is alig tudja a gyakorlatlan érdeklődő, amint tornázza föl az árakat. Kétszázezerig tízezrenként, aztán húsz-, ötven-, száz-, kétszáz-, ötszázezer forintokkal, annak függvényében, hol tart éppen a kép ára. Közben kinyújtott karral mutat éppen a legtöbbet ígérőre, mint egy karmester.
Most azonban kivár, a pultra könyököl, halkan szól, evvel is fokozva a feszültséget. Igaz, ahol tízmilliónként emelkedik a tét, ott már eleve vibrál a levegő.
Már csak ketten vannak versenyben a képért, egyikük a teremben emelgeti a tárcsáját, a másik telefonon licitál: nem mindenki adja szívesen az arcát ahhoz, hogy több tíz-, esetleg százmilliót áldoz egy festményre.
- Nemcsak tiszta pénzek forognak az ilyen helyeken - rejtelmeskedik mellettem egy éltesebb korú hölgy -, meg aztán a biztonság szempontjából is szerencsésebb, ha nem mindenki tudhatja, kinek a villájában található a festmény - teszi hozzá.
A mostani árverésen kétszáz műtárgy keresi a gazdáját, tucatnyi Zsolnay-kerámia néhány százezer forintos kikiáltási áron, magyar festők remekei százezer forinttól tíz-tizenöt millió forintos kikiáltási árig. A legtöbb műtárgy két-háromszoros áron talál gazdára, de van amelyik ötszörösön. Vagy egyáltalán nem kel el.
- Százharminc. Száznegyvenezer - suttogja a mikrofonba Virág Judit.
A teremben halk morajlás.
- Százötvenezer.
Most már nevetés. Piros ruhás hölgy hajol a füléhez.
- Százötvenmillió, bocsánat - igazítja ki magát. - Én is izgulok.
A tét egyre lassabban kúszik felfelé. De azért csak kúszik.
- Százhatvanmillió.
Az izgalom a tetőfokán. Mindenki az emelvényen ülő férfit figyeli, aki a telefonon tartja a kapcsolatot az ismeretlen licitálóval.
A férfi bólint, Virág Judit szól:
- Százhetvenmillió.
A teremben elismerő morajlás, most a másik licitálón a sor. Ő pedig emeli a tárcsáját:
- Száznyolcvanmillió.
A szempárok ismét a telefonoson. Másodperc múlva ingatja a fejét. A vonal túlsó végén több pénzt nem szánnak a festményre. Virág Judit nyelve pedig ismét pereg:
- Száznyolcvan először. Száznyolcvan másodszor. Száznyolcvanmillió harmadszor - csap a kalapáccsal a pulpitusra.
A feszültség oldódik, tapsvihar tör ki.
Csontváry Kosztka Tivadar Hídon átvonuló társaság című képe száznyolcvanmillió forintért új gazdára lelt.