Emberevők egykor és ma

Az egészben alighanem az a legdöbbenetesebb, hogy a szexuális szabadosság a normális érzések miféle szörnyű elfajulását válthatja ki az emberben. Mert ennek az elvetemült egyesülési aktusnak mintegy a "meghosszabbításaként" a gyilkos lefagyasztotta áldozata húsát, és hónapokon át evett belőle. (Az eset újratárgyalása után, amint arról előző számunkban már hírt adtunk, a német bíróság súlyosbította korábbi ítéletét, és életfogytig tartó börtönbüntetéssel sújtotta a kannibállá lett gyilkost.)
Legújabb korunk német kannibáljának esete még zavarba ejtőbb akkor, ha a primitív népek körében egykor élt szörnyű szokással, a kannibalizmussal vetjük egybe. Arról nem is beszélve, hogy például William Arens amerikai antropológus szinte el is veti az egészet, mondván: nincs olyan múltbeli följegyzés, közlemény, amely egyértelműen hitelesítené az emberevést mint valamely népcsoport rendszeres szokását. A szakemberek többsége nem vonja ugyan kétségbe a kannibalizmus létezését, de azt ők is elismerik, hogy ebben másodkézből származó híradásokra építenek. (Más kérdés, hogy az emberi fantázia, kivált a regényíróké, milyen változatos formában játszott, illetve játszik el ezzel a témával.)
Az afrikai, a dél-amerikai, a karib-tengeri és az óceániai szigetvilág ősi népeinek körében feltételezett emberevéshez kétféle hiedelem, illetve szertartás kapcsolódott. Az egyik a saját törzsbeli elhunyt húsából való evés a halotti szertartás keretében azzal a céllal, hogy ezáltal a halott tulajdonságai fennmaradjanak, mintegy átörökítődjenek a közösség tagjaiba. A másikat, amelynek alanya a megölt ellenség volt, éppen ellenkező előjellel végezték. Az áldozat húsából azért ettek (megfelelő szertartás keretében), hogy az ellenséget így alázzák meg, így álljanak bosszút rajta.
Amíg a primitív népek emberevő szokását a feltételezés és a múlt fátyla homályosítja, addig a nagy háborús éhínségek során fölbukkanó kannibalizmus esetei már történelmi tények. Közülük is az egyik legrettenetesebb az, amely 1921-ben a Szovjetunióban pusztított. Abban az esztendőben soha nem látott szárazság sújtotta a Volga vidékét és a birodalom déli részét. Az első világháborúban, majd az azt követő polgárháborúkban kimerült országra nehezedő csapás huszonegymillió embert döntött nyomorba és éhínségbe, akik közül számosan emberevésre adták a fejüket.
A kannibalizmus fentebb taglalt formái, bármilyen szörnyűségesek is, de valamelyest érthetőek. Ezekhez képest a szexuális indíttatásból, az aktus részeként elkövetett emberevés valóban fölfoghatatlan.