Közös villamoson

Milyen kár, hogy Magyarországon jóformán semmit nem tudni a környező országok színházáról, talán csak a kinti magyar társulatok és rendezők részesülnek némi figyelemben. Pedig mindjárt a határ túloldalán, Aradon is akad jelentős esemény, hogy a szintén nem túl távoli Temesvárról ne is beszéljünk. Az Arad-Fun (az angol fun szó szórakozást, mókát jelent) fesztivált elsősorban a város régi színházában, a Teatrul Vechi-ben tartják, ahol a falakról rég lepergett a vakolat, és a nézőteret is az alkalomra építették. A résztvevők az aradi művelődési ház udvarán ücsörögnek, míg szorgos pincérek hordják az innivalót a szomjas művészeknek. Javarészt alternatív, illetve nem állami produkciókat láthat a közönség, ez talán az egyik leggazdagabb szemléje a román független színháznak.
Románia színművészete is sokáig nyűglődött a forradalom után, nehezen találták meg a módját, hogyan szólaljanak meg egy olyan helyzetben, amelyben nem ugyanazok a témák érdeklik az embereket, és felesleges szimbólumokban beszélni. A fordulatot - legalábbis az általam megkérdezett román kritikusok szerint - egy, fiatal drámaírók számára kiírt pályázat hozta el, amellyel egy nyersebben fogalmazó, fiatal nemzedék lépett színre. Elég annyit mondani, hogy az egyik legtöbbet játszott új darab Nicoleta Esinencu "Fuck you Eu.Ro.Pa!"-ja (szintén angolból, szabadon fordítva: "B... meg, Európa!"), egy női szereplőre írt monodráma, sokkoló nyelven vall egy olyan nemzedékről, amely a mienknél százszorta durvább kommunizmusba született, és ma már a káromkodás is csak angolul jön a szájára.
Természetesen ez is színpadra került Aradon, Cristina Ragos előadásában. De volt itt részegen táncikáló, sok nyelven gajdoló kokottról szóló közhelyes előadás is, amelynek egyetlen értékelhető eleme az élő zene, és volt korrekten odatett, kezdetben humoros, végül unalmas filozófiai fejtegetésekbe fulladó szalondráma. A fesztivál talán legnagyobb hatású darabját éppen sikerült elszalasztanom: a fegyházból kihozott nagyidős rabok előadása szokatlan feszültséget hordozott, már csak a színházat biztosító temérdek őr miatt is. Ovidiu Balint, a fesztivál szervezője arról is beszélt, hogy nagyon szeretett volna magyarországi produkciókat meghívni, de a megkeresett társulatok ilyen-olyan okból visszaléptek - holott Aradon jó közönsége lenne egy magyar nyelvű előadásnak.
A fesztivál résztvevői nemcsak a függetlenek világában merítkeztek meg, testületi kirándulást tettek Temesvárra, ahol Radu Afrim Krum című előadásának premierjét lehetett megnézni. Ha nagyon egyszerű párhuzamot keresnék, Radu Afrim körülbelül ugyanaz Romániának, mint nekünk Alföldi Róbert: egy kivételesen egyedi hangvételű rendező, akit sokan szeretnek, sokan meg utálnak, de mindenki tud róla. Az általa rendezett előadásban mindenhol félmeztelen tinédzserek ugráltak, és valóban volt néhány kifejezetten erős jelenet - hála elsősorban Tokai Andreának, aki a randa jány szerepében rendszeresen karaterúgással oltogatta a villanyt, tragikomikus menyasszonyi tánca pedig azon ritka pillanatok egyike volt, amelyekért egymagukban is érdemes színházba menni.
Mindent összevetve a román színház nem sokban különbözik a magyartól: a régi témák is megmaradtak, és mintha lázadóik is ugyanúgy lázadnának, mint a mieink. Közös villamoson utazunk.