Lélek költözött a palotába

Elsötétül a terem, a színpad megnyílik, s mint valami jelenés, a semmiből felemelkedik egy orgonaasztal. A művésznő belép az oldalajtón, meghajol, taps hangzik, s feldübörög a hangszer. Kezdetét veszi az avató koncert.
A hangszer megjelenésének módja igazán illik a Bartók Béláról elnevezett hangversenyteremhez. Hogyne, hiszen minden szupermodern benne, akusztikája párját ritkítja a világon. A tervező mindent ennek rendelhetett alá - legalábbis ezt a benyomást kelti a látogatóban -, a magasságát, a hosszúságát, a falainak kialakítását. Méretei a gótikus katedrálisokat idézik, szépsége azonban... Hogy is olvastam a műsorfüzetben? Szokatlan élményt nyújt a XIX. századi enteriőrökhöz szokott koncertlátogató számára. Hát igen, enyhén fogalmazva... Ráadásul - a még tökéletesebb hangzás kedvéért - a színpad fölé egy bűnronda, negyventonnás hangvetőt szereltek, amelyet számítógép utasítása alapján emelnek vagy süllyesztenek.
A modern megoldáshoz modern hangszer illik, olyan, ami mindent tud, ami egy orgonától elvárható. S azt hiszem, sikerült is ilyent építeni. Igaz, a közönség számára az asztalon kívül csak 275 síp látszik belőle. Méretei illenek a tereméhez, legtekintélyesebb darabja kilenc és fél méter hosszú, ón-ólom ötvözetből készült, súlya 480 kilogramm. A hangszer igazi különlegességének számító további 6529 síp a látogatónak láthatatlan. Nagyobb részük szintén az ón és az ólom keverékéből készült, 470 azonban fából. Az utóbbiak legnagyobbja tízméteres, s egy köbméternyi fenyőt használtak fel hozzá. Látványos munkát végzett az orgona építésére társuló Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra és a német Orgelbau-Mühleisen cég.
S hogy nemcsak látványosat, hanem kiválót is, azt a május 22-i koncert bizonyítja. A szervezők legjobb orgonistáinkat kérték föl a hangszer bemutatására: Elekes Zsuzsát, Baróti Istvánt, Fassang Lászlót, Varnus Xavért. Az első két művész Bach- és Liszt-művek bemutatásával hangolta a közönséget az estre. Hogy a hangszer többet tud, mint egy átlagos orgona, azt a kiváló fiatal tehetség, Fassang László érzékeltette először, olyan hangszíneket szólaltatva meg, amelyek ritkán hallhatóak. S Varnus Xavér? Ő is hozta a formáját, vagyis szokatlan, meglepő megoldást választott. Fúvós- és dobkísérettel szólaltatta meg Webber Az operaház fantomja című darabját. Az est végén pedig Hidas Frigyes orgonahangversenyét játszotta nagyszerűen, igazolva annak a bizonyos hangvetőnek a hasznosságát.
A hangulat azonban igazából a Rákóczi-induló előadása során forrósodott fel, talán azért is, mert Fassang László és Prugyi Ilona a ritkán hallható feldolgozásban, orgona-zongora kettősként adta elő. Ekkor reméltem először az est során, hogy a Művészetek Palotája nevezetű betonépítménybe csak beköltözik az, ami annyira hiányzik belőle. A lélek.