Önzetlennek születünk

A legújabb, kisgyerekek körében végzett kísérletek azt mutatják, hogy az embergyerek veleszületett képessége az altruizmus, és hogy nemcsak szüleit vagy testvéreit, hanem idegeneket is segít céljaik elérésében. Az egyik vizsgálatban például egyéves gyerekek édesanyjuk ölében ülve figyelhették a kísérletvezetőt, aki egy tűzőgéppel különböző papírokat tűzögetett össze. Közben megcsörrent a telefon. Ekkor felállt, elindult, és a telefonbeszélgetést vagy ugyanabban a helyiségben folytatta le, miközben látta, hogy az asztalnál mi történik, vagy pedig kiment. A telefonálás szünetében egy másik felnőtt odalépett az asztalhoz, és a gyerekek számára látható helyre eldugta a tűzőgépet, valamint egy, a történet szempontjából lényegtelen tárgyat, egy labdát is elrejtett az ellenkező oldalon. A telefonbeszélgetés után a kísérletvezető visszatért az asztalhoz, keresni kezdte a tűzőgépet, és kezét széttárva tanácstalanul a babákra nézett. Ha a telefonálás alatt nem volt a szobában, tehát nem láthatta, hogy mi történt, akkor - és csak akkor! - a gyerekek kisegítették: a tűzőgép új helyére mutattak. Megértették tehát, hogy az illető célja a papírok összekapcsolása, és hogy segítségre szorul. A labdával nem foglalkoztak.
Gergely György pszichológus, csecsemőkutató a Kossuth rádió Szonda című műsorában más érdekes, csimpánzokkal és két-három éves gyerekkel végzett kísérletekről is beszámolt. A vizsgálatban két majom vett részt, akik jól ismerték egymást, régi cimborák voltak. Egyikük két asztalt húzhatott magához, mindegyiken volt egy banán, és mindegyikhez rögzítve volt egy másik asztalka. Miközben az állathoz odaért az általa választott tálka, az asztalhoz rögzített másik asztalka a barátjához tartott. Azon vagy volt táplálék, vagy nem. Tehát egyik esetben a csimpánz úgy juthatott táplálékhoz, hogy közben a társa is kapott, míg a másik esetben csak ő ehetett. A majmokat egyáltalán nem érdekelte a másik egyed, fele-fele arányban választottak a megoldási lehetőségek között.
 A gyerekek másként viselkedtek. Ők kivétel nélkül mindig azt a tálkát húzták magukhoz, amelyik társuknak is garantálta a finomságot. Sőt, ha választaniuk kellett, hogy ők valamilyen édességet kapnak, miközben a másik kisgyerek vagy felnőtt is kap egyet, vagy kapnak kettőt, de a számukra idegen egyet sem, a másik megsegítésére mindig a kevésbé önző stratégiát, azaz az egyet választották.
A gyerekeket sem ebben, sem a tűzőgépes kísérletben nem motiválták a segítségnyújtásra, azaz semmiféle jutalmat nem kaptak érte. Természetes módon tették, amit tettek, amiből az következik, hogy már az igen kicsiny gyerekekben is megvan a mások céljaival való azonosulásnak, illetve a másik megsegítésének hajlandósága.
(A Kossuth rádió Szonda című műsora nyomán)