Tévéjegyzet

Az amerikai filmekben az a jó, hogy nem lehet a téma oly drámai, elvont vagy lélektani, hogy a rendező és a producer ne sandítson a kasszára. Ezért soha nincs éles határvonal a művészi és a kommersz között, mint Európában. Akár dráma, akár vígjáték, akár thriller - ha jó a film, akkor jó a film. A tévénéző, aki oly sokszor jut a lábon kihordott agyhalál állapotába amerikai filmektől, nagy néha megszánatik, és a sors a megfelelő kapcsológombra helyezi az ujját...
Ezt történt mindazokkal, akik a Pokoli lecke című, 1996-ban készült művet választották az elmúlt hétfőn. (Ezúttal a Viasat3-on, de nagyon híres filmként fel-felbukkan minden csatornán.) Amerikában igen komolyan veszik, hogy a két legfontosabb alkotóelem a jó forgatókönyv meg a sztárok jelenléte. Itt mind a két feltétel teljesült. A forgatókönyvíró-rendezőt, Barry Levinsont olyan filmek alkotójaként jegyzik, mint például a Jó reggelt, Vietnam! vagy az Esőember. Ő az, aki, mint valami zseniális vegyész, halálpontosan keveri ki az alapanyagokból a megfelelő arányokat ahhoz, hogy a néző sírjon, nevessen, megrendüljön, megkönnyebbüljön, szorongjon, felszabaduljon, szórakozzon és dühöngjön - akkor és úgy, amikor és ahogyan ő akarja. Ez csinálta a Pokoli leckében is. De mivel nem csupán profi, hanem nagy tehetség is, a katarzis is megszületik.
A történet a szenvedésről és a bosszúról szól, és mindenekelőtt a barátságról. Négy kisfiú él New York egyik szegénynegyedében. Az erőszak és a bűnözés kicsi koruktól életük része, jövőjük alapja. Egyetlen ember van, aki törődik velük, Bobby atya (Robert de Niro eszköztelen, nagyszerű alakításában), aki pontosan tudja, mennyire reménytelen a fiúk lelkének megmentéséért folytatott küzdelme, mégsem adja fel mindhalálig. A kölykök egyik buta csínytevéséből tragédia lesz, javítóintézetbe kerülnek, börtönszerű körülmények közé. Felszippantja őket a rendszer. Ott kiszúrja őket egy szadista, perverz nevelőtiszt (Kevin Bacon), aki társaival másfél évig alázza, kínozza, veri őket és szexuális erőszakot követ el rajtuk. A gyerekek a poklok poklát élik át, a kiállt szenvedés azonban még inkább összekovácsolja őket. Amikor kikerülnek az intézetből, megfogadják, hogy soha senkinek nem beszélnek az ott történtekről.
Szinte törvényszerű lenne, hogy mind a négyen bűnözőkké váljanak. De csak kettejük válik gengszterré és gyilkossá. A másik kettő megmenekül, bár a rettenetes gyerekkor minden bizonnyal halálukig kísérti majd őket. Az egyiket mély hite menti meg, ő újságíró lesz, a másik pedig (egyik első főszerepében Brad Pitt) a jogban hisz. Amikor a két elzüllött fiú bosszút áll egykori kínzójukon, a két jó útra tért fiú, minden meggyőződését háttérbe szorítva, megmenti őket a bírói ítélettől. Segít nekik a szegénynegyed rosszabb-jobb figuráiban felébredő együttérzés. Ez az az eset, amikor a gonosz elleni harc felülírja a törvényt, a barátság pedig a kötelességtudatot.
Felkavaró, nagyszerű film. De az utána következő éjszaka nem hoz könnyű álmot.