Rettegj a vezértől!

Albert Camus darabja, a Caligula a hatalom imádatáról szól, arról a romboló szenvedélyről, amely szerencsére keveseké, de a szerencsétlen többséget sújtja. Nehéz elképzelni ezt a vágyat, a gyilkolás mámorát, az öldöklés gyönyörűségét. Caligula római császár egyike volt az első őrült diktátoroknak, s az őt követő néhány megveszekedett is elég volt akár milliók pusztításához. Caligula imádja a hatalmát, mégis a szabadság mibenlétén elmélkedik ("szeretni valakit azt jelenti, feláldozod a szabadságodat érte", "csak a gyűlölet tesz értelmessé egy embert"). Kezdetben dadogva keresi a szavakat és önmagát, majd egyre pörgőbb nyelven tud halált parancsolni. Ő volt, aki saját hídjának avatóján vízbe dobatta a bámészkodókat, így élvezhette alattvalói fuldoklását. Ő volt, aki élőket vetett az oroszlánok elé, hogy jobb legyen a "nézettség". A mai előadás erről is szól: cirkuszt, show-műsort, diszkó-fényeket a népnek! Rajongjon vagy gyűlöljön, egyre megy, ha végre retteg a vezértől!
Nehéz darab nézőnek, színésznek egyaránt. A címszereplő, Rába Roland lenyűgöző energiával éli végig az önimádó császár egyre terjedő őrületeit. Professzionális beszédtechnikájával és sokjelentésű, sokszínű hangjával viszi az előadást, bemutatva a paranoia szakaszait, a szorongásoktól a véres leszámolásig. Leleplező jellemzést ad az uralkodói önbecsapásról, és a férfiról, aki tárgyként használja a nőket. Az előadás színészei - Wéber Kata, Karalyos Gábor, Schneider Zoltán, Haumann Máté - szeretnivaló alázattal szolgálják a vezető színészt (ahogyan az imádott-utált császárt a népe). Ágh Márton díszlete, Kövesy Károly szcenikus bámulatos ötleteinek sokasága mondatja velem: nézzük meg minél többen. Azon az előadáson, amelyet volt szerencsém látni, a haldokló, pusztulásra ítélt és önpusztító császár saját vérét kente szét magán, és néhány nézőre is jutott a labdacsból. Ez terven felüli vérengzés volt...