Incselkedő rakétaparádé

A több mint fél tucat rakétát egy észak-koreai katonai kísérleti telepről lőtték föl Japán, az USA és Oroszország irányába. Zömmel rövid (700 kilométeres), illetve közepes (1300-1500 kilométeres) hatótávolságú rakéták emelkedtek a magasba, de akadt köztük egy nagy hatótávolságú, úgynevezett interkontinentális is, amely hatezer kilométerig is elérhet. Ez azonban (a Taepodong-2 típus) föllövése után mintegy negyven másodperccel fölrobbant (vagy fölrobbantották). Akár szándékolt, akár véletlen volt a megsemmisülése, mindenképpen azt jelzi, hogy a rakéták működése bizonytalan, indítóik, enyhén szólva, nem állnak a helyzet magaslatán. A többi rakéta útja a Japán-tenger nemzetközi vizein ért véget, több száz kilométerre Észak-Korea partjaitól.
A Taepodong-2 indítását - kudarca ellenére - azért kell komolyan venni, mert Japán egész területe, Oroszország távol-keleti része, valamint Alaszka a hatótávolságán belül esik. (E típus legnagyobb hatótávolsága 6700 kilométer, és egy tonna teher szállítására képes.) S ha netán atomtöltetet visz magával, az bizony súlyos pusztítással járhat a becsapódás körzetében. Katonai szakértők feltételezik, hogy az észak-koreai rezsimnek lehet néhány atomtöltete, ámde kezdetlegesek, és nem alkalmasak arra, hogy a rakéták orrába telepítsék őket.
Az persze még kevés, hogy egy harci rakétát föllőnek, és - tovább tökéletesítve a technikát - célra vezetnek. Hogy célba is érjen, annak van még egy-két "apró" föltétele. Például az, hogy átjusson a megtámadott ország védelmi rendszerén. Ehhez képest a közös amerikai-kanadai vezetés alatt álló NORAD (Észak-amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság) azonnal észlelte, amikor Észak-Korea területéről fölbocsátották a rakétákat. És a védelmi rendszer vezetői hamar el is döntötték, hogy a rakéták nem fenyegetik sem az Egyesült Államok, sem Kanada biztonságát. De azért szóvivőjük útján közölték, hogy folyamatosan nyomon követik a fejleményeket, és azonnal visszavernek minden, az Egyesült Államokat érintő fenyegetést. Amihez - tegyük hozzá - adott a technikai fölkészültségük is. A NORAD ugyanis állandóan rajta tartja a "szemét" Észak-Amerikán, műholdjai, radarjai szüntelenül kémlelik a légteret, és azonnal észlelik az idegen repülőgépeket vagy rakétákat. (Így észlelték másodpercre pontosan a koreai rakéták föllövését, illetve a Taepodong-2 megsemmisülését is.) Ha a védelmi rendszer idegen, ellenséges repülő tárgyat észlel, pillanatok alatt összegzi az adatokat és dönt a válaszlépésről. A NORAD szükség esetén Alaszkából, Kaliforniából vagy Hawaii közeléből indíthat ellenrakétákat. A rendszer "élesben" még nem bizonyított, és csak remélhetjük, nem is jut el addig a világ, hogy a védelmi rendszereknek atomtölteteket szállító rakéták sorozatával kell szembesülniük.

Hordozórakéta
A hordozórakéták többségének meghajtása két részből áll: a folyékony hajtóanyagot fölhasználó rakétahajtóműből és a szilárd hajtóanyagú gyorsítórakétából. A folyékony üzemanyagú rakétahajtómű leggyakoribb tüzelőanyaga magas nyomáson tárolt folyékony hidrogén és oxigén. A két anyagot külön-külön tartályban tárolják, és csővezetéken át, turbószivattyúkkal juttatják az égőkamrába. Ott összekeveredve fölrobbannak, és ezáltal hatalmas energiát fejtenek ki. A fúvócsövön szédületes (óránként 16 000 kilométeres) sebességgel és erővel (mértéke a 250 kN-t is meghaladhatja) kiáramló forró gáz (toló)ereje emeli a magasba a rakétát. Az egyes hajtóművek teljesítményét segédhajtóművek csatlakoztatásával fokozzák.