Izzik az acélkor

Kész vagyok, teljesen. Ezt a hőséget már nem lehet elviselni. Nekem sincs jobb dolgom, mint egy kiállítás megnyitójára araszolni? Ömlik rólam a verejték. De legalább van némi tétje: a kecskeméti Kész Ipari Park kiürített raktárában eddig még nem láttam szobrokat; igaz, mást se nagyon, merthogy nem jártam ott. Most ennek is eljött az ideje. A hangárban keleties zenét játszik az Úzgin Űver, kellően megalapozza a hangulatot. Fiatal táncosok szlalomoznak az acélszobrok közt, kapkodja fejét a közönség. Távolabb egy kiskutya vakkant.
Kecskeméten harmadik éve tart az acélkor. Meglett emberek, komoly művészek versengenek azért, hogy a hírös városban időzzenek a nyár kellős közepén, ahelyett, hogy a Riviérán süttetnék magukat. Nekik valamiért fontos kilépni a műtermükből és gyári körülmények közt alkotásokat létrehozni. Szenvedni és izzadni. Egy drótkupacból pillanatok alatt lehet szobor, apró acélhulladékokból pedig fontos üzenetet hordozó művészeti remek. Na de mindez kibírhatatlan kánikulában?
- A meleg csak jót tesz - menti a menthetőt Majoros Gyula képzőművész, a kecskeméti szimpozion atyja. - Az alkotás hevületében folyik rólam a víz, kipárolognak a méreganyagok. Megszenvedek hát a műveimért.
Elképzelem a tömzsi, szakállas fiatalembert negyven fokban, hegesztőpisztollyal vagy flexszel a kezében... De hát ő akarta. Ő találta ki az egészet, holott kezdetben azt sem tudta, mivel foglalkozik a Kész Kft. Amikor megtudta, hogy építéssel és acélszerkezetek gyártásával, már reményét látta a támogatásnak. A kultúra felkarolásáról híres cég azon nyomban be is fogadta a művészeket, jöjjenek csak ezek az "őrültek", és csináljanak szobrokat a hulladékanyagból. Ők meg jöttek és szobrokat formáztak.
Majoros Gyula ezúttal ventilátort épített be az Az első nagy levegő című konstrukciójába, ami, valljuk csak be őszintén, ebben a rekkenő hőségben fölöttébb jól is jön. De mit kezdjünk a Szerbiából érkező Nedim Hadzi Ahmetovic jópofaságaival, a kalasnyikovból kinövő borszívó berendezéssel vagy a bicikliláncon egyensúlyozó sörösüvegekkel? A délről jött designer másodszor vett részt a kecskeméti alkotótelep munkájában, maga is bolondozásra jó alkalomnak, mindazonáltal komolynak tartja a lehetőséget. Angolul kezdünk diskurálni, majd hirtelen magyarra váltunk.
- Nekem a multimédiás dolgok jönnek be - szögezi le a napszemüveges férfi, miközben acélszobrai közt sétálunk. - Ennek például az a címe: "Reméljük, hogy örökre béke lesz, de úgy készüljünk, hogy holnap háború lehet." Ha nem tudnám, hogy Szerbia a hazája, egészen másra gondolnék. Nedim azonban világfi, normálisan gondolkodik az emberiség problémáiról. El is ballagunk kanadai kollégája, Norman White Kecskeméti vénusz című, technikai bravúrokkal megalkotott művéig. Megnyomok egy kapcsolót, s a robotnő már táncol is. Mit ne mondjak: elég bizarr.
Nagy T. Katalin művészettörténész a szimpozion minden alkotójáról órákig tudna beszélni, de hát az idő véges. Törölgetjük a homlokunkat, isszuk a hűtött ásványvizet. És figyelünk a lényegre:
- Micsoda véletlen: ahogy 2003-ban megszűnt a dunaújvárosi vasszobrászati művésztelep, 2004-ben beindult a kecskeméti acélszobrászati tábor - lelkendezik a szakértő. - A dolgok elrendeződtek. Hatan kezdték, most tízen vannak. Együtt izzadnak az anyaggal, kívül a napfény sugarai, belül a szikrák vakítják el őket.
Körbenézek a csarnokban. Ismerősökkel diskurálok, provokálom a művészeket, hogy bolondság ez az egész, ugyan már, miből gondolják, hogy acélhulladékból művészkedni jó dolog. Szurcsik József neve jól cseng a hazai festészeti piacon, az idén ő is itt alkotott. A megnyitóra elkísérte barátja, Wahorn András, de mire észbe kapok, azt látom, elindultak a kijárat felé. Rohanok utánuk.
- Hát nem őrültek maguk? - lihegem.
A válasz: de. Szurcsik nagy kalandnak tartja az acélszobrászatot. Sohasem foglalkozott fémmel, de sikerült legyőznie, az anyag megadta magát. Úgy bánt vele, mint a vajjal. Vagy mint a csokoládéval. Nem mindennap alkot 35 fokban, nyakig védőruhában, lángpisztollyal a kezében, szerzett is néhány sebesülést. Maradt volna otthon, budapesti légkondicionált műtermében.
- Én is jövök jövőre, ha meghívnak - így Wahorn András. - Vérszemet kaptam. A művészetet kábítószernek tartom, amikor alkot az ember, megfeledkezik magáról. Minél szörnyűbbek a körülmények, annál jobb dolgok születnek.
Hát ezt Kecskeméten garantálják. Wahorn addig is beszáll egy fehér autóba. Nem a televízióból megismert Cadillac Drive ez, és Fábry Sándor sincs sehol, pedig ez az őrület neki való lenne.
- Büszkék vagyunk az acélszobrászokra - közli bizalmasan Árvai István, a Kész Kft. pr-igazgatója, amikor kikísér. - Felfigyelt rájuk a Magyar Intézet Berlinben, felvették a kapcsolatot egy hasonló profilú német művészeti táborral is. Az ősszel Budapesten, majd a győri Mediawave fesztiválon lesz kiállításuk.
Acél névnapja október 28-án van. A nem éppen gyakori férfinév jelentése "kovácsmester". Elhangzik egy javaslat: érdemes lenne elgondolkodni e névnap megünneplésén is. Na, ebből lehet valami... S addigra biztosan elmúlik a kánikula.