Anyanyelvi őrjárat

Fehér Katalin olvasónk néhányszor már korábban is megtisztelt levelével, illetve kérdésével. Az egyikre vagy fél évtizede már válaszoltam is e rovatban. Most ismét az olvasók nyilvánossága elé kívánkozónak vélem egyik kérdését, mégpedig ezt: "Egy végkiárusításról hírt adó szórólapon ezt olvasom: "Raktárunkban számos ülő és fekvő alkalmatosság közül válogathat, amíg a készlet tart. Siessen!" Talán sietnék is, ha tudnám, mi is az az alkalmatosság, ám én eddig csak az alkalmatos-sal találkoztam, az pedig számomra egyszerűen azt jelenti: alkalmas. A Szabad Földtől már máskor is kaptam eligazítást. Remélem, most sem lesz másként!"
Készséggel válaszolok, de előrebocsátom, hogy olvasónk a tűz-víz elnevezésű, közismert gyermekjátékban legalább a langyos! értékelést kiérdemelte volna pusztán azért, mert tudja, hogy az alkalmatos és az alkalmas lényegében ugyanaz. Ennek igazolására most nyelvünk mindmáig legnagyobb, hatkötetes értelmező szótárából, Czuczor Gergely és Fogarasi János A magyar nyelv szótára című hatalmas munkájának 1862-ben megjelent első kötetéből idézem (némi rövidítéssel) az alkalmatos címszót. A két szerző ezt írja: "Nem egyéb, mint az alkalmas toldott változata. Hasonló túlbőségű szók: irgalmatos, szorgalmatos, figyelmetes, kellemetes, szerelmetes, mint az egyszerűbb irgalmas, szorgalmas, figyelmes, kellemes, szerelmes nyomatékosb módosulatai."
Ugye, legalább egy kicsit ismerősen csengenek az irgalmatos, szorgalmatos stb. "túlbőségű" formák? Nem csoda, hiszen a régi nyelvben mindegyik élt, s több közülük ma is felbukkan itt-ott. Talán elég, ha csupán Petőfinek ellenállhatatlan humorú "hőskölteményére", A helység kalapácsára utalok, amelynek jellegzetes alakjai, Fejenagy, Bagarja uram, vitéz Csepü Palkó, Harangláb és a többi között ott találjuk a "szemérmetes Erzsók"-ot, a helység kocsmájának tulajdonosát is, akiről ezt írja Petőfi: "Látogatá őt / Az egész falu népe / Oly szorgalmatosan; / Elanynyira, hogy / Be se' nézett más kocsmába... / Az igaz, más kocsma nem is volt / A faluban." Lám csak, Petőfinél Erzsók asszony következetesen szemérmetes, nem szemérmes, a falu népe pedig szorgalmatosan jár Erzsók kocsmájába, nem szorgalmasan. Akkor még mindezek gyakoriak voltak.
Pedig, bármily furcsa is, mégis az alkalmas a korábbi, az eredetibb alak. A másik az alkalmas ellentétének, az alkalmatlan-nak a hatására alakult ki, ugyanúgy, mint ahogy a szemérmetes, kellemetes stb. is a szemérmes, kellemes ellentéteként létrejövő szemérmetlen, kellemetlen alakból való téves kikövetkeztetés "eredménye". A régi nyelvi adatok kellőképpen igazolják, hogy a szerelmes-, irgalmas-féle melléknévi származékok időben általában megelőzik a szerelmetes-, irgalmatos-féléket. Hogy napjainkra mégis ez utóbbiak váltak régiessé, teljesen a véletlen műve.
Most pedig zárjuk le a történetet azzal, hogy elmondjuk: az 'alkalmas' jelentésű alkalmatos-nak már a 16. század táján megszületett főnévi származéka, az alkalmatosság, előbb csupán 'valakinek, valaminek alkalmas volta' jelentésben, majd 'valamire való alkalmasság' értelemben is. Ez az alkalmasság további jelentésmódosulás révén - de mindig csak alkalmatosság alakban! - lehetett s voltaképpen mindmáig lehet például utazásra való alkalmatosság, azaz kocsi, szekér, de akár egyéb holmi, eszköz, így ülőhely, fekvőhely is. Ilyenkor azonban, ellentétben a szórólapon olvasott formával - egybe kell írni: ülőalkalmatosság, fekvőalkalmatosság.