Homokbuckák éneke

Alapos munkát végeztek, Marokkóban, Chilében, Kínában, Ománban és az Egyesült Államokban hallgatták, elemezték a homokdűnék hangját. Megfigyelték, hogy enyhe légmozgás hatására nagyon erős hang hallatszik, olyan, mintha több millió darázs zümmögne a közelben. Ez a hang néha olyan erőteljes, mint egy leszálló repülőgép zaja. A dűnék zenéje mély, de nem mindig egyformán szól. Az amerikai Nevadában például a homokhegyek C hangot adnak, a chilei sivatagban kissé magasabbat, F-et hallottak, Marokkóban pedig még magasabbat, giszt. Nevadában a B-től a Ciszig változott a hang magassága. A legszebbnek az ománi homok tiszta hangját találták a kutatók, a legkevesebb zenei élvezetet pedig a kínai sivatag homokjának hangja adta. Azt eddig is tudták, hogy a hang a homokdombok omlását kíséri, és úgy vélték, ezalatt az egész homokdomb rezgésbe jön, ez adja a hangot. Ám ha ez így lenne, akkor a más-más méretű és alakú dűnék nem egyetlen hangon szólalnának meg, hanem hangzavart okoznának, azaz sokféle hangot hallanánk egyszerre. A sivatagban azonban nincs hangzavar, egyetlen hang szól tisztán.
Egy korábbi elmélet szerint a homokszemcsék nagyobb darabokká tapadnak össze, és legördülés közben ezek rezgései adják a hangot. Az új, most közölt magyarázat szerint a homokszemcsék mozgása az egymás közti ütközések hatására válik egységessé. Ekkor a homokdűne külső rétege úgy rezeg, mint a hangszóró kúpja. A megszülető hang magassága elsősorban a szemcsék méretétől függ. Főképp a szélnek köszönhető, hogy a dűnékben nagyjából egyforma szemcsék találhatók, ugyanis adott erősségű szél az eltérő méretű homokszemcséket más és más távolságra röpíti el.
A homok hangjának meghallgatásához mindezek után már nem is kell elutazni sivatagos vidékre. A kutatók Marokkóból hozott homokját ugyanis a tapasztaltak alapján sikerült megszólaltatni egy párizsi laboratóriumban. Nem tettek mást hozzá, csak egy fémlappal mozgatták a homokot.