Kinn, a strandon

A hölgy platinaszőke, szandálja sarka Eiffel-torony, a tenyérnyi semmi a köldöke alatt ciklámenszín. Ibolyakék szemek, szemhéján finom ciklámenárnyalat, karcsú bokáján csillogó lánc, a szilikonos domborulatok felett vastag aranylánc óriási kereszttel. Megállás nélkül köröz a medence körül, látszólag tudomásul sem véve az őt láncra fűzött kutyafalkaként követő mohó férfipillantásokról. Mézmosolyából cseppnyit csurrant egy meztelenül totyogó kövér kisgyerekre, a szülőkön átsiklik a tekintete, mert a mézmosoly bőségesen fennmaradó része a férfiaké. Hirtelen gondol egyet, s apró lábfejét, melyen a lakkos körmöcskék bordó gyöngyfüzérként sorakoznak, belemeríti a langyos vízbe. Szíííí! Villámsebesen rántja ki, mint forralt tejből macska az orrát, és prüszkölve sétál tovább.
A jól szituált negyvenes dereka már kissé vaskos, de bicepsze tökéletes, bronz mellkasán kunkorodó barna bozont, lábán kidolgozott izmok és némi visszér. Ezüst halánték, fakéreg arcszín. Unottan nyúlik el a medence szélén, nem érdekli a fröcsögő embertömeg, hiszen fejtől nyakig, ha nem üzletről van szó, számára az egész emberiség unalmas. Mígnem feltűnik a Nő. Párduc testén a kevéske hús elegánsan elosztva, s elegáns az ív is, amint kecsesen a vízbe csobban. A jól szituált negyvenes nehéz szemhéja felereszkedik, mint egy súlyos drapéria, s lassan, miként krokodilus a zsákmánya után, maga is a vízbe csusszan...
A vagány huszonéves aknaként csapódik a medencébe. Körülötte felrobban a víz, szétrobban a tömeg, kék oszlop lövell a magasba, s pezsgőn permetez orrba-szájba mindenkit. Pillanat múlva diadalmasan vigyorgó Neptunusként bukkan fel méregdrága vízhatlan órával izmos kezén. Hatalmas csapásokkal szeli a vizet, közben szuszog, fröcsköl, szörcsög, mint egy játékos víziló. Időnként megáll, lábbal tempózik, periszkóp fejét körbeforgatja, majd újból alábukik, s női sikkantások jelzik szeszélyes cikcakk útját a mélyben. Aztán partra mászik. Kaján arcán göndörödő szakáll, nyakában bőrrel kombinált vastag ezüstlánc; úgy néz szét, mint egy győztes hadvezér csata után.
Távol a medencétől, a strand hátsó, enyhet adó zugában papa és mama összekapaszkodva, tátott szájjal, apró horkantásokkal alszanak. Alattuk gyűrött, kopott fekete-sárga kockás pléd, felettük sűrű lombú, vastag törzsű fák. Mellettük naptól megsárgult, szétnyitott Népszava, kis lábosban lecsómaradék, kenyérhéj s egy befőttesüvegben félig kikanalazott gyümölcsleves. Kövéren, békésen alusszák az öregek kábult álmát. A béke és nyugalom szigeteként elnyúlva; a strand dübörgése itt már csak szelíd moraj, mint távoli hullámverés a sziklafalon. Mamán jobb napokat látott bolyhos, egyrészes fürdőruha domborodik, papán a kifakult fürdőgatya minden lélegzetvételnél fel-lesüllyedő pocakja alá csusszan. Aztán papa horkantva megébred. Kábultan, gyűrött arccal körbenéz, s anélkül, hogy a mamának szólna, feltápászkodik a plédről, és mezítláb, nehézkesen elballag a büfébe egy üveg hideg sörért.
Mindannyian strandolunk...