Nincs biztosítás a hangomra

- A kettős szereposztás nem bántja? Régen állítólag ezzel tartották sakkban a művészeket: "Ha nem viselkedsz rendesen, bármikor pótolható vagy."
- Dehogy! Leveszi az emberről azt a hatalmas felelősséget, hogy egyedül visz a vállán egy produkciót. Bármi közbejöhet. Persze mindenki egyedi és megismételhetetlen, de azért ne ringassa magát senki abban a hitben, hogy pótolhatatlanok lennénk.
- Akkor tehát nem érzi konkurenciának, hogy most Szegeden a Bánk bánban Melindát Keszei Borival felváltva énekli.
- Ellenkezőleg. Ráadásul ez egy gesztus is a szegedieknek: hiszen én Szegeden nőttem fel, Bori a szegedi Operában kezdte a pályáját. Mindketten hazamegyünk.
- Lehet, hogy nem jó helyre címzem a kérdést, de szükség van-e egy magyarországnyi méretű országban ennyi opera? Budapesten az Állami Operaház, Szegeden, Miskolcon, Debrecenben is van operatársulat. Miközben pedig hatalmas operaházi bajoktól, pénzhiánytól zeng az ország.
- Jó helyre címezte a kérdést, mert az én válaszom az, hogy igen. A magyar zenei kincs és kultúra egyedülálló. A magyarok sokkal muzikálisabbak, mint sok más nép. És higgye el, a zene, az éneklés tisztít, jobbá tesz, gyógyít. Ha rajtam múlna, én a politikusokat is kötelezően énekeltetném, biztos vagyok benne, hogy jobbak lennének, kimenne belőlük a negatív stressz.
- Az Országgyűlésnek van kórusa.
- Nagyon helyes. Énekelhetnének egy kicsivel többet is! Ahhoz nem tudok hozzászólni, hogy a finanszírozás, a menedzsment hogy működik. Én azt tapasztalom, minél fejlettebb egy ország, annál tudatosabban és professzionálisabban ápolja a zenei kultúráját.
- Van olyan fontos operaház, ahol nem énekelt?
- Azt hiszem, nincs.
- Hol szeretik az emberek a legjobban az operát?
- Nehéz erre válaszolni. Japánban volt talán eddig a legnagyobb sikerem, ünnepeltek, mint egy királynőt, én meg dolgoztam, mint egy katona. Ugyanakkor Spanyolországban és Olaszországban érzem leginkább az operaszeretetet, s ott érzem magam a legjobban. A közönség maximálisan együtt él, régebben gyakran még együtt is énekelt az énekesekkel. Budapesten vagy Szegeden egy Bánk bán szintén nem hálátlan feladat.
- Szentségtörés szóba hozni, hogy zenekritikusok szerint a Bánk bán az operairodalom egy kevésbé sikerült darabja?
- Nem szentségtörés. Ellenben nemzeti operánk lett, amit ma már senki nem annak alapján ítél meg, mit szól hozzá a kritika. Az ember a testvérét akkor is szereti, ha nem ő a legszebb a faluban.
- Ha már a falut említi. Meglepően sokat hallani a nevét kisebb települések rendezvényein. Ha most rosszmájú lennék, azt kérdezném, nem hívják már a Scalába, ezért járja a vidéket?
- Még nincs okom panaszra. Viszont két új feladatot is találtam az életben. A szüleimtől örököltem a tanítás szeretetét és talán érzékét, így mostanában elkezdtem tanítani.
- Hol?
- Madridban a Reina Sofiában tartottam mesterkurzust, aminek alapján meghívtak állandó tanárnak. Eközben itthon is van néhány tehetséges tanítványom.
- A másik újdonsült feladat?
- Amit említett, a vidék. Egyre szaporodnak a hazai és külföldi kistelepülési fesztiválok, mert egyre többen ismerik fel, hogy a vidéknek is jár a színvonalas muzsika. Fontosnak tartom, hogy vidékre ne csak pénz jusson, ha jut, bár úgy látom, korántsem elég, hanem a legmagasabb színvonalú kultúra is. Ezért elhatároztam, hogy ha megtehetem, bizony kicsiny településekre is el fogok menni kollégáimmal énekelni. A vidéknek ez ugyanúgy jár, mint a csatorna és a körorvos.
- Amiből önnek egyik sem jutott gyerekkorában, ha jól tudom.
- Jól tudja. Egy pici, Szeged melletti tanyán éltünk. Édesapám volt a tanyasi tanító. Később a nagyszüleim nyomására költöztem be Szegedre. Nagymamám azt mondta apámnak, engedd el a lányod, mert a tanyán neki nincs jövő, tehetséges, tanulnia kell. Akkoriban iskolabuszról még álmodni sem lehetett. Így nagymamán eladta a házát, a lovát, s ebből fizette az én taníttatásomat. Tizenhét éves koromig Szegeden jártam iskolába, illetve a konzervatóriumba, onnan kerültem Budapestre. Az ember a gyökereit soha nem felejti el.
- Szerintem Szeged ünnepelni fogja. Szeret egyébként szabad téren énekelni? Nem rosszabb, mint egy zárt teremben, ahol nem kell akkora teret beénekelni?
- Ez éppen fordítva van. Szabad téren hangosítással éneklünk, ami kevésbé veszi igénybe a hangot. Míg egy operaházban beénekeljük a teret. Az időjárás okozhat kellemetlenséget, ha esetleg túl hideg vagy nyirkos az idő, az nem segít az énekesnek.
- Van a hangjára biztosítása rekedtség ellen vagy hideg időre?
- Nincs. De igaza van, lehet, hogy kellene. Az operaénekeseknél ez valahogy nem terjedt úgy el, mint a rockvilágban. Madonna bebiztosítja a hangját, én meg vigyázok rá.
- Mennyit készül, koncentrál előadás előtt?
- Aki énekel, annak az egész élete készülés, hiszen ő maga a hangszer. Én általában arra figyelek, hogy mennyit mozgok, kocogok, tornázom. És arra is érdemes figyelni, hogy mikor eszik az ember előadás előtt utoljára. Délután négy-öt után nem tanácsos.
- Ettől híznak meg az operaénekesek, hogy bezzeg elődadás után meg felfalják a hűtőszekrényt.
- Ez igaz, rengeteg energiába kerül egy előadás. Én átlagosan két-három kilóval vagyok könnyebb egy előadás végére. A rekordom az volt, amikor a második felvonás közepén a színpadon leesett rólam az alsószoknyám, pedig az első felvonás elején még jó volt. A második felvonásra pont egy alsószoknyányit fogytam.

Előadás előtt tilos úszni és napozni!
Tokody Ilona Houstonban énekelte Aida szerepét Placido Domingóval. Csodálatos helyen laktak: uszoda az alagsorban, napozó a tetőn. Egyik reggel a művésznő úgy gondolta, jót tehet a kondíciójának, ha úszik egyet, sőt egy kicsit talán napozhatna is. Estére megszólalni is alig bírt, nem hogy énekelni. Kiderült, hogy a klór és a nap együtt úgy kiszárította a nyálkahártyáját, mint a taplót. Egy teljes napig kezelték vízzel, mézzel, míg nagy nehezen helyreállt a rend. Egy életre megtanulta, hogy előadás előtt soha nem szabad kísérletezni, mi tesz jót, s mi nem. A klór biztosan nem.