Tévéjegyzet

Bunkóhangú senkiházi volt, aki a rádióban ostoba műsort vezetett. Odaszólt mindenkinek, aki nem úgy beszélt, ahogy ő szerette; aztán feltűnt a Heti Hetes nevű, ma már nehezen értelmezhető produkcióban; aztán eltelt öt év, és tessék, megint itt van előttünk. És csak bámulunk csendben, nézd, ez mintha kapott volna agyat. Vagy intelligenciát. Netán modort. Csiszár Jenőről szólunk mostan, aki éppen e lap megjelenésekor köszön el jelenlegi műsorstátusától, hiszen a bulvárlapok hírei szerint szabadságáról visszajön a TV2 reggeli Mokkájába a "Havas tanár úr", Jenő pedig vagy visszamegy "futballistafeleségnek" (ő nyilatkozta), vagy esetleg más beosztásban mégiscsak képernyőn marad.
Én az utóbbiban reménykedem.
Jenőt lehet szeretni. A Mokka valahogy beásta magát az RTL Klub gyermeteg reggeli gügyögése és a közszolgálati Nap-kelte hivatalos monológjai közé, és környezetemből tudom, hogy az utóbbi hetekben igenis Jenő miatt kapcsoltak oda. Jakupcsek Gabriella, a nagyokos, tudálékos riporter társa ő, s ebben a szerepben nem hibázik. Sőt, mintha ő lenne a főnök. Lehet, ténylegesen nem az, de mégis. Nézzünk egy helyzetet!
Moldova Györggyel beszélgetnek éppen, aki most elkészült Kádár-könyvével kapcsolatban meghökkentő dolgokat mond - és a mi Jenőnk valódi ügyekről valódi kérdéseket tesz fel. Félhosszú haját időnként hátrahúzza, úgy tűnik, mintha kétkedne saját mondataiban, eljátssza a teljesen tájékozatlan senkit, aztán a végén odaszúrja: én akkor nem éreztem jól magam. Ekkor jut eszébe az embernek az a Bárdos András, aki egy neves művészünkkel neves riporterünkről folytatott beszélgetést szimpla - bocsánat, ez a helyes kifejezés - buzizás után egyszerűen félbeszakított, és a nézőktől elnézést kért.
Csiszár arca pontosan ezt tükrözte akkor. Ember ez, a mindenit! Benne van a médiában, de most már a képernyőn saját maga, nem a jópofáskodó bohóc, nem a rádióbunkó, hanem Csiszár Jenő, a nevünkben és helyettünk érdeklődő magyar állampolgár. A Visszajenő. Ha tévedek, akkor nagyot, de kockáztassuk meg: mintha most már saját maga lenne. Őt - ha így van, de honnan is tudhatnám? - én most hihetetlenül üdítő jelenségnek tartom a hazai médiavilágban. Végre egy valaki! Aki nem játszik sem reggeli, unalmas beszélgetőműsorokban bölcselkedő, szuperinformált észmilliomost, sem álmos, igazából semmire sem kíváncsi művészembert, sem pedig kétpercenként felhahotázó, buta monitorcsökevényt, hanem egyet közülünk. Akit érdekelnek dolgok. Hogy mi van körülöttünk.
Nagy baj, hogy nincs jövője. Ő egy "retro", egy idejétmúlt világ mégis ifjú, kócos képviselője. Talán érdemes lenne kezdeni vele valamit. Csak úgy hagyni, hogy érdeklődjön. Naivságában is hajóhosszal veri állítólag oly okos, tépett hajú kolléganőjét. Sajnálom őt. De szeretem nézni.