Tüdős halak végórái?

Egyedszámának csökkenését a civilizáció térhódítása mellett az éghajlati változásokkal magyarázzák a kutatók. Valaha egész Ausztrália nagyobb vizeiben honos volt, de mivel megsokasodtak a kontinensen a hosszú, száraz időszakok, ami a folyók vízszintjének jelentős csökkenésével járt, a termetes (olykor másfél méteresre is megnövő), lassú mozgású uszonyos még kiszolgáltatottabbá vált a mostoha körülményeknek. A mai élőhelyükül szolgáló két folyó közül az egyiken hatalmas gátat emeltek, és a másikra is ilyet terveznek, ez végveszélybe sodorja a tüdős halat. Nem csoda, hogy tiltakoznak a környezetvédők, akik Jean Joss biológusnak, az egyik sydneyi egyetem kutatójának vezérletével nagyszabású kampányba kezdtek e ritka faj élőhelyének megmentéséért. A tiltakozókat nem nyugtatja meg az úgynevezett "hallift" ígérete sem (amivel a gáton átzsilipelnék a gátat megközelítő halakat), mert szerintük a duzzasztómű ezzel együtt is olyan mértékben rontja a tüdős hal életkörülményeit, hogy azt a faj aligha tudja átvészelni.
A tudósok feltételezése szerint a tüdős hal a legrégebbi ismert gerinces abból a földtörténeti korból, amikor a gerincesek meghódították a szárazföldet. Különleges testfelépítése is arra utal, hogy sok mindent megélt és túlélt már a Föld történetében, de nem kizárt, hogy a tervezett duzzasztógát lesz a veszte.