Végre egy rossz színház!

Zavarban vagyok, mint Ádám anyák napján, mert nem tudom eldönteni, írjak-e egyáltalán a TÁP Színházról. Vajdai Vilmos színész-rendező társulatát ugyanis az teszi boldoggá, ha előadásaikról hallgat a média. Sőt mi több, a tapsot is utálják, meg is tiltják a nézőknek, a nagyérdemű publikum azzal szerezhet nekik örömöt, ha a produkció közben harsányan pfujozik.
Mielőtt bárki azt gondolná, hogy a Minden rossz varieté - Worst of című előadást megrendező Vajdai és kitűnő színészei megbolondultak, sietek leszögezni, hogy tényleg így van. Legalábbis eszelősen bolondoznak, és a magukat könnyesre röhögő nézők - Soprontól Szegedig - hálásan pfujoznak nekik. Az ötlet persze nem teljesen új, én emlékszem például egy negyedszáz éves kabarétréfára, amelyben Bartók Béla századik születésnapján pályatársak, szemtanúk idézték fel, hogyan nem találkoztak Bartókkal. A Minden rossz varieté alapgondolata hasonló: mindent pontosan fordítva kell csinálni, mint ahogy azt a józan ész diktálná. Ezért a színészek olyan rettenetesen rosszak, hogy az már jó. De a rosszat eljátszani csak az tudja, aki a jót is képes. Csak az meri feltárni a magában rejlő gyarló, könnyű sikerre áhítozó ripacsot, aki valódi értékekkel is bír.
Dióssi Gábor polbeat-énekes-imitátort alakítva nyitja meg a borzalmak sorozatát, később Secretman zúdít hozzá zenés-énekes iszonyatot, de a Lambada-paródia tánckara is első konzolra kerülhetne a rémségek piciny boltjában. Pantomimjelenettel kezd Kamarás Iván (akit ismert sztárként, "celebként" szólít színre Vajdai), tapsköszönő színészmeghajlásból mutat be több tucatot, a művészileg alázatostól a gyalázatos szívdöglesztő macsósig. A másik "celeb", Csányi Sándor végtelen hosszú, "érdekes és vicces" történetbe kezd, angyali mosollyal soha nem hagyja abba, úgy kell végül kivinni. Profi "szövegelő" is színre lép a költő, Peer Krisztián személyében, aki esetlen lúzerként véresen "komoly" felhívást tesz közzé: szeretné, ha valaki vállalná, hogy az előadás után lefekszik vele. Azzal biztatja a potenciális jelölteket, hogy részéről csak egy pillanat az egész. Kolosszálisan jó Keresztes Tamás groteszk, egyszemélyes, angol nyelvű háborúsfilm-gúnyolója, Kovács Lehellel párost alakítva pedig minden képzeletet felülmúlóan fertelmes artistaszámot produkálnak. De remek Kovács jedilovag-száma is. Tamási Zoltán állítólag egy pillanat alatt sci-fi-be illő változásokon esett át, csak a közönség nem látta, mert közben másra figyelt (Dióssi magára vonta a figyelmet), ezért Almási, megsértődve, brutálisan trágár szitkokat vág a nézők képébe.
A sci-fi-sztori egyébként jól illett a környezetbe, mert a TÁP Színház legutóbbi előadása a taliándörögdi egykori űrtávközlési állomás hatalmas parabolaantennái alatt zajlott. Az elhagyott objektumot a Völgyfesztivál idejére a Krétakör Színház vette birtokba, a TÁPosok a Krétakör Űrbázis vendégei voltak. Vajdai társulata a kommersz vidéki haknizás helyett az igényes, alternatív röhögtetés útját járja. Júliusban komoly elismerésben részesültek: Szegeden, a XII. alternatív színházi szemlén a Minden rossz varietével elnyerték a legjobb előadás díját. Természetes, hogy ezek után mindent meg akartam tudni a TÁP Színházról és vezető rendezőjéről. Ezért a taliándörögdi előadás után nem beszélgettem és nem készítettem interjút Vajdaival. A Minden rossz varieté után hülyén vette volna ki magát, ha logikusan viselkedem.