Anyanyelvi őrjárat

Az elmúlt hónapban több más nagy sportesemény mellett a sportok királynője is rabul ejtett bennünket, sportkedvelő nézőket, hallgatókat, ugyanis ekkor zajlott le a göteborgi Európa-bajnokság.
Göteborgi? Mondani talán így is mondhatnám: [jőteborji], legalábbis akkor, ha elfogadom a közreműködő sportkommentátorok szóhasználatát, azazhogy az általuk használt kiejtésformát. (Mint már a címből is látható, a kiejtett változatot szögletes zárójelek közé téve tüntetem fel.) De vajon érdemes-e, helyes-e így mondanom?
Néhány évtizeddel ezelőtt alighanem azt mondtam volna: nem helyes. Ebben a nézetemben megerősített volna a Magay Tamás szerkesztésében 1974-ben megjelent  mű, az Idegen szavak kiejtési szótára is, amely a szóban forgó svéd város nevének kiejtett formájaként a [gőteborg] változatot ajánlja, s csak mint az idegen ejtést jobban megközelítő, de az olvasó számára inkább csak tájékoztató jellegűnek szánt változatot adja meg a [jőteborj] formát is. Ugyanígy tesz például a francia Bizet vagy a spanyol Murillo név kiejtését illetően is, jelezve, hogy a szabályos, természetes ejtés nálunk [bizé], illetőleg [murilló], de a forrásnyelvhez ez az ejtésforma áll közelebb: [bize], [muriljo].
Csakhogy azóta eltelt bő három évtized. Időközben az Európai Unió tagjai lettünk, az országhatárok szétválasztó szerepe már korántsem érvényesül úgy, mint akkor. Ami akkor még finomkodásnak, idegenmajmolásnak hathatott, azt ma már egyre inkább a televízió, a számítógép, az internet széles körű térhódítása következtében elterjedt s a korábbi mellett szintén elfogadható, hasznos formának tekinthetjük. Mondok is néhány példát! A közismert spanyol város nevét régen csak így ejtettük: [barcelona], vagyis ahogy le van írva. Ma már él a [barszelona] forma is, s mivel közelebb áll a forrásnyelvi kiejtéshez, mint a korábbi, ugyanakkor nem jár kiejtési nehézséggel, nincs okunk megróni. Még egy példa: Utrecht. A megszokottabb ejtés ez: [utreht]. Újabban azonban erősen terjed a hollandiai városnak ez a forrásnyelvihez jóval közelebb álló ejtésváltozata: [ütreht]. Hiba volna ez? Ugyan miért?
Két jó tanácsot azonban még mindenképpen figyelmébe ajánlok e cikk olvasóinak, köztük az újabb formák használóinak is. Az egyik: eszükbe se jusson gondolatban elítélni, maradinak tekinteni azokat, akik az újabb kiejtésváltozatokkal nem barátkoztak meg! Számukra a régiek a természetesek; joguk van hozzá, hogy akár életük végéig azokat használják! A másik tanács a hagyományosabb és az újabb formák híveinek egyaránt szól: azokat a külföldi városneveket, amelyeknek nemcsak magyaros ejtésformájuk van, hanem megmagyarosodott alakjuk is, lehetőleg őrizzék meg ebben a sajátos formájukban, legalábbis magyar beszédkörnyezetben. A portugál Lisboa tehát idegen környezetben lehet [lizsboa], sőt kívánatos is, hogy az legyen, de magyar környezetben nem, mert ott a Lisszabon forma a természetes. Hasonlóan megőrzendő, magyaros városnevek ezek is: Belgrád, Drezda, Havanna, Koppenhága, Lipcse, Párizs stb.
Alig néhány hónapja a Tinta Könyvkiadó gondozásában megjelent egy új Kiejtési szótár is, Tótfalusi István munkája. Kíváncsi voltam, vajon a szerző hogy adja meg a Göteborg városnév kiejtését. Nos, így: [jőteborj] vagy [gőteborg]; [*göteborg]. Vagyis mindkét ejtésformát helyesnek ítéli, ellenben hibáztatja a nálunk olykor valóban hallható, rövid ö-vel ejtett változatot. E velős állásfoglalással mi is egyetérthetünk.