Dinnyetolvajok

Olyan forró napok voltak, hogy a túlérett görögdinnyék forradásos arcukat a tűző nap elől a szántóföldi rögökbe temették, miközben a dinnyeföldek körüli árkok mélyére hajigált, belétől fosztott ragacsos héjedénykékben bódultan dőzsöltek a darazsak.
A tóbereki határban napok óta dinnyére felajzottan kujtorgott a négy gyerek. Mert egészen más ízű ám a tiltott gyümölcs, mint az, ami anyjuk által, a falu zöldségboltjából kerül a családi asztalra, szigorúan cikkelyekre porciózva, és alumínium evőkanállal szinte csontig kikaparva. Alkalom azonban napközben sose adódott. A csősz éberebb volt ingerlékeny kopóinál is, kifigyelték, hogy estig többször is körbejárta az általuk kiszemelt dinnyeföldet, le egészen a kukoricásig.
A négy gyerek fahéjszínre égett teste csupa elvakart csípés és karmolás volt. Miklós, a legidősebb közöttük tizenegy éves múlt, Feri öccse a kilencet töltötte. Velük csavargott két kicsi lány is, akiket kegyesen maguk közé fogadtak, mert valami véletlen folytán ugyan nőneműnek születtek, de ezt a természeti tévedést elnézte nekik a két fiú, mert kellően piszkos körmük és mosdatlan szájuk volt. A gyerekek elszántak voltak, s egyik nap úgy döntöttek: éjjel, ott egye meg a fene a csőszt acsarkodó vérebeivel együtt, ők bizony lopni fognak.
Szurokfekete, csillagtalan estében indultak el. Mint könnyű menyétek osontak nesztelen, mezítláb a langyos betonúton a határ felé. Elhagyták a falu utolsó kivilágított házát is barátságosan hunyorgó ablakszemeivel, kapuja mögött tessék-lássék vakkantgató kutyával, és beleolvadtak a fülledt éjszakába. Az út jobb oldalán hosszú kukoricatábla levélkéi karmolászták egymást titokzatos, halk sustorgással az enyhe szélben, balra, egy mélybe szakadt gödör alján sötétségbe fulladt néma faraktár lapult őrizetlenül. Ezután következett a falu temetője, előderengő sírköveivel. Itt megálltak, és fojtott hangon vitába fogtak. Ki melyiket szereti jobban, a görög- vagy a sárgadinnyét? Jobbra induljanak tovább, vagy balra? Végül a vezérszerepet betöltő Miklós akarata győzött: irány a görögdinnyeföld! Intett a másik háromnak, elindult, és ekkor... Jézusom!, észrevett valami lélekveszejtő, dermesztő fehérséget, amitől megfagyott ereiben a vér. Mert az a fehérség egy félig kidőlt sírkő mögül emelkedett fel, lassan, hangtalan, mint egy megfeküdt gyomor lidérces álma...
- Hráááá.....! - buggyant ki Miklós torkán az ordítás, reccsent akkorát, mint utolsó ítéletkor az arkangyali trombita, s ha akkor félelmük lángra kap, a négy rohanó gyerek úgy lobogott volna az éjszakában, mint négy kis tűzszekér. A forró levegő sivítva tépte fülüket, mezítelen talpuk alig cuppant a betonon, szinte szálltak a meleg aszfalt felett, zihálva, szúró mellkassal, égő szemmel, szakadó tüdővel, míg be nem száguldottak a falu első házai közé.
Krhmmm... Micsoda ricsaj! Még itt sincs nyugta ezektől a pimasz kölyköktől se élőnek, se holtnak - gombolkozott bizonytalan kézzel Lajos, a falu idült munkanélkülije, aki már közmunkásnak se kellett, mert folyton olyan részeg volt, hogy ha gyufát lobbantanak a szája előtt, égett volna a lehelete, mint az örökmécses. Lajosban a napközben bőséggel fogyasztott kannás lőre ezúttal is buzgón dolgozott, így sürgős szükségét érezte, hogy könynyítsen magán egy sírkő mellett. Becsületére legyen mondva, mindez orra bukás nélkül sikerült neki, s éppen a művelet befejezésénél tartott, amikor felbukkantak a gyerekek. Miután sikerrel begyűrte derengő fehérnek tűnő, nappal viszont igencsak piszkosszürke ingét a gatyájába, elégedetten markolta meg a lábánál heverő, görögdinnyékkel teli zsákját, és ballagni kezdett ő is a falu felé.