Földkelte holdközelből

Most, szeptember 27-én lesz három esztendeje, hogy az Európai Űrügynökség (ESA) útjára indította a Smart-1 szondáját (egy Ariane hordozórakétával). Tizennégy hónap után érte el a tőlünk 383 ezer kilométerre lévő égitestet és állt Hold körüli pályára. (Összehasonlításul: az Apollo űrhajók annak idején három nap alatt tették meg ezt a távot.) Útja azért tartott ennyi ideig, mert - kutatási céllal - sokat bolyongott az űrben. Kezdetben például több mint háromszázszor kerülte meg a Földet, s közben egyre távolodott tőle. Miután elérte a Holdat, megkezdte pályáját az égitest körül, miközben keringési magasságát lassan, de folyamatosan csökkentették. Mindent összevetve összesen nyolcvanmillió kilométert "gyűjtött be" kutatómunkája során, amelynek minden részletét előre kidolgozta az űrhivatal.
Az eredmények ismeretében bízvást elmondhatjuk: kiválóan teljesített az első európai holdszonda. Igen figyelemreméltóak például a Hold felszínéről, anyagának összetevőiről gyűjtött adatai. Röntgen-spektrométerével több kémiai elemet - kalciumot, szilíciumot, magnéziumot, alumíniumot, vasat - azonosított az égitesten. A Hold közelében készített felvételei közül kiemelkedik az a mozaikkép-sorozat, amelyet az égitest legnagyobb, 2600 kilométer átmérőjű becsapódásos medencéjéről közvetített az AMIE kamera. Kitűnően vizsgázott a Smart-1 navigációs (irányító) rendszere is. A földi számítógépekkel együttműködve - a kamerája által készített felvételek alapján - a navigációs program segítségével maga állapította meg saját helyzetét és sebességét. A módszert tovább tökéletesítve a jövőben lehetővé válik, hogy egyre nagyobb önállósággal, mind kevesebb földi beavatkozással működhessenek, kutathassanak az űrszondák.
A talán legnagyobb tudományos eredmény, amelyet a Smart-1 útja hozott, az ionhajtómű sikere. Az új meghatási mód legnagyobb előnye, hogy sokkal kevesebb üzemanyagot igényel, mint a hagyományosnak mondható kémiai hajtóművek. Noha a hatásfoka ma még szerény, nagy távolságokon nagyobb átlagsebességet lehet vele elérni, mint egyéb hajtóművekkel. Üzemanyag-takarékosságára jellemző, hogy a Nap energiáját hasznosító ionhajtómű a magával vitt mintegy nyolcvan kilogrammnyi xenon hajtóanyagból csak alig hatvanat használt el. Mindez megerősíti annak az elképzelésnek az ígéretességét, hogy a jövőben ilyen hajtóművel lássák el a távoli térségeket fölkutató űrszondákat, illetve a Föld körüli pályán keringő és sokszor pályát módosító műholdakat.