Lánctalpon gördül a gépbaka

Az első páncélos harci járművet a középkor nagy ezermestere, Leonardo da Vinci tervezte; széles, lapos csonka kúp alakú, súlyos szerkezetének mozgatása nyolcfős személyzetet igényelt - volna. Nem jutott vele messzire, az elképzelés megrekedt a terv szintjén. Az 1800-as évek közepétől gőzgéppel hajtott páncélos járművekkel próbálkoztak, a huszadik század elejétől pedig a benzinmotort igyekeztek igába fogni a harci járművekben. Végül a brit tervezők asztalán megszületett az első tank: egy átalakított benzinüzemű traktor, amelynek álcázásul adták a tank, azaz a tartály nevet. (Amit aztán idővel minden nyelv átvett.)
A páncélozott harci járművek történetében 1916 szeptembere mérföldkő: az angolok bevetik a tankot a németek ellen. Éppen kilencven esztendeje tehát annak, hogy az első világháború észak-franciaországi harcterén föltűnt a Mark-I típusú harci jármű. Riadalmat okozott ugyan, de harci sikert nem. A mintegy félszáz, kettes-hármas csoportokban indított tank közül több még a cél előtt lerobbant, jó néhány pedig a németek zsákmánya lett. Az új harci eszköz azonban megmozgatta a hadvezetés fantáziáját, és nagy iramú fejlesztés kezdődött. Egy évvel később, a cambrai-i csatában már 474 tank indult meg dübörögve a német állások ellen. Tüzérségi előkészítés után előrenyomultak, átgázoltak az ellenség első vonalán, és a belőlük kiugráló angol-francia szövetséges katonák hátba támadták az ellenséget.
A fent említett első harckocsi három méter széles, nyolc méter hosszú és két méter magas, rombusz alakú, lánctalpas vasdoboz volt, fegyverzete géppuskákból, valamint könnyű lövegekből állt. A lőréseken át a katonák puskákkal, pisztolyokkal is lőhettek. A járművet távcsővel, illetve periszkóppal irányították. A Mark-I még csak öt kilométeres sebességgel haladt óránként, az újabb típusok hamarosan elérték az óránkénti hét-tizenöt kilométert is. Páncélzatukat és tűzerejüket is folyamatosan fejlesztették. Így például a nyolcszemélyes Mark-V már tíz méter hosszú, négy méter széles és több mint két és fél méter magas volt, 6-12 milliméter vastag páncélzat védte. A 33 tonnás monstrumot hathengeres, 150 lóerős motor mozgatta, lövegeinek hatótávolsága túlszárnyalta a hét kilométert is. Mivel a roppant súly lomhává és lassúvá tette, a Mark-V fogyatékosságának ellensúlyozására a franciák kifejlesztették a Renault FT-17 típust, amely csak kétszemélyes volt ugyan, de mindössze 6,7 tonnát nyomott. Mozgékonyságát és jobb alkalmazkodóképességét könnyű súlya mellett a 360 fokban elforgatható tornya adta, ily módon hatékonyabban támogathatta a gyalogság hadműveleteit. Az első világháborút követően a harckocsi fejlesztés és -gyártás soha nem látott lendületet kapott; 1939-re a szovjet hadsereg például húszezernél is több tankot mondhatott magáénak, többet, mint a világ összes többi országa együttvéve.
Jóllehet a tankok több-kevesebb védelmet nyújtottak a harctéren küzdő fegyvereseknek, korántsem bizonyultak tökéletesnek. Az elmúlt kilencven esztendő nagy ívű hadászati fejlesztésének egyik csúcspontja éppen ezért: a katona tökéletes biztonságának szavatolása. Hogyan? Úgy, hogy ki sem megy a harctérre. De akkor ki harcol helyette? Hát a robotkatona.
S bizony itt kopogtatnak az ajtón a Terminátor című híres film fegyvermániákus robotjai, hogy valódi hadszíntereken is szerepet kapjanak. És ez már nem mese, ez maga a valóság. Úgyannyira, hogy az Egyesült Államokban néhány hete minőségi tanúsítványt kapott a Sword nevű, gépfegyverrel fölszerelt robot. A lánctalpon közlekedő, ember által biztonságos fedezékből irányított "robotgyalogos" legújabb változatait olyan lőfegyverrel szerelték föl, amelyből többféle lőszer is kilőhető. Az új típusok a gyártók szerint utcai harcokra is alkalmasak. Csak az a bajuk, hogy egyikük sem üzemel automatikusan. Márpedig az lenne az igazi - mondják a katonai szakértők -, ha a robotgyalogos olyan intelligens lenne, hogy a különböző harci helyzetekben maga hozná meg a döntéseket.
S hogy ez az elképzelés sem mese, bizonyítja az amerikai Haditengerészeti Kutató Irodának a most nyáron kérelmezett kutatási programja, amelynek célja olyan mesterséges intelligencia szoftver kifejlesztése, amelynek segítségével a katonai robotok maguk ismerik föl az együttműködésre hajlandó és nem hajlandó embereket, azaz a barátot és az ellenséget. Aztán döntenek: lőnek vagy nem lőnek. S noha a programot erkölcsi fölháborodás és tiltakozások kísérik, a felismerő szoftverek fejlesztése lendületes ütemben halad előre.

Csak semmi környezetszennyezés!
Ólommentes lövedék, zajmentes robbanótöltet és úgynevezett zöldrakéta kifejlesztésén munkálkodik egy nagy angol hadiipari cég. Az ólommentes golyó célja kifejezetten humánus: egyrészt kisebb egészségügyi veszély az emberekre nézve (ólommérgezés garantáltan kiküszöbölve), ugyanakkor a nehézfém kiiktatásával a gyártás a környezetet is kevésbé szennyezi. A zöldrakéta környezetbarát robbanóanyaggal röpül majd a jövőben, olyannal, amely biológiai úton is képes lebomlani. A halkabban robbanó töltetek a fület kímélik, a füstszegényebb gránátok bevetésével pedig a levegőtisztaság megőrzése a cél.