Mao, az elfelejtett bálvány

Gazdag parasztcsaládban, 1893-ban született. Iskolái elvégzése után könyvtárban dolgozott, ott mélyedt el a marxista tanokban. Alapító tagja volt a Kínai Kommunista Pártnak, amely radikális forradalmat hirdetett, szemben a polgári forradalmár Kuomintanggal, Csang Kaj-sek pártjával. Az ellentét véres polgárháborúba torkollott. Maót 1935-ben választották meg a párt elnökévé, s ezt a tisztet haláláig megőrizte. Személyes mítoszát a polgárháborúban lezajlott "hosszú menetelés" során alapozta meg, amikor a vörös hadsereget ügyesen kimenekítette üldözői elől.
Amikor a második világháborúban Japán megtámadta Kínát, a két kínai párt ideiglenes szövetséget kötött, de a háború után az ellentét újra fellángolt, s Mao - szovjet fegyverekkel - kiűzte Kínából a Kuomintangot, amely Tajvan szigetére menekült. Kína ezzel kettészakadt. Mao a Tienanmen téren, 1949-ben kiáltotta ki a népköztársaságot. A világ még sokáig a tajvani kormányt ismerte el hivatalosnak, ám később - a realitásokat figyelembe véve - megerősödött a Kínai Népköztársaság nemzetközi helyzete. A Szovetunió mindenkor kiállt mellette.
Mao nem érte be ennyivel, a béketábor vezető szerepére tört, így a Nagy Testvérrel való szakítás elkerülhetetlenné vált. Szélnek eresztette a szovjet tanácsadókat, és a saját elgondolásai szerint látott hozzá a kínai ipar forradalmasításához. A "nagy ugrás" során 1958-ban megalakultak a "népi kommunák" és a "népi kohók", amelyeket gyakran iskolaudvarokon állítottak föl. Özönlöttek belőlük a primitív körülmények között gyártott vasból, acélból barkácsolt, használhatatlan minőségű termékek, az ország gazdasági katasztrófába került, tízmilliók haltak éhen. Ekkor gyakorlatiasabban gondolkodó politikusok egy időre háttérbe szorították a vezért. Mao csak 1966-ban tudott visszakerülni a hatalomba, amikor diákok segítségével nemcsak ellenfeleinek, hanem szinte egész népének hadat üzent. Kezdetét vette és majd' tíz évig tartott a kulturális forradalom, amelynek során vörösgárdista fiatalok lelki zsarolást, megalázást, kínzást, verést alkalmazva leszámoltak a "kapitalista elhajlókkal". Elvetették a hagyományos polgári kultúra minden örökségét: könyveket égettek, könyvtárakat gyújtottak föl, zongorákat törtek össze. A vörösgárdisták hamarosan kezdtek kicsúszni az ellenőrzés alól, már senkitől nem fogadtak el irányítást. Kína történetének e sötét korszaka úgy zárult le, hogy bevetették a hadsereget a fékezhetetlen vörös gárda ellen. Tagjai közül milliók kerültek átnevelőtáborokba.
Mao Ce-tung 1976 szeptemberében bekövetkezett halálakor egy nyomorgó, szenvedő országot hagyott maga után, Kínának évtizedekbe tellett, míg sikerült magára találnia. Az ideológiájában ma is kommunista, de a szabad piac elvei szerint működő országban jelenleg inkább negatívan ítélik meg a nagy vezér szerepét. Egyelőre azonban késik történelmi szerepének igazán alapos elemzése, inkább hallgatnak róla.