Tévéjegyzet

Szeretjük a focit. (A kézi- meg a vízilabdát, sőt, a kajak-kenut is, de főként a focit.) Jó sokan odakapcsolunk, ha valamelyik elérhető tévéállomás meccset közvetít. Ez, úgy tűnik, megéri a csatornának is - a világbajnoki mérkőzések adásjogát megszerző RTL Klub mindenesetre a nyári hónapokban egyszerűen tönkreverte a sokat emlegetett nézettségi versenyben fő vetélytársát, a TV 2-t. Az utolsó szakaszban akadt olyan mérkőzés - hogy a döntőről már ne is beszéljünk -, amikor a hivatalos felmérés szerint két és félszer annyian kapcsoltak oda, mint a párhuzamosan futó, egyébként szintén igencsak népszerű Columbo-krimire.
A dollár- és eurómilliókért foglalkoztatott modern gladiátorok küzdelme méltán ragasztja a képernyőhöz a nézőt, és szerte a világon ezt komoly üzletemberek alaposan ki is használják. A sportközvetítés - nálunk, Európában főként a futball - a szórakoztatóipar egyik legfontosabb szeletévé vált az elmúlt másfél évtizedben, és erre honi képernyős vállalkozásaink zöme is "rámozdult". Jaj, de hogyan?... És kik csinálják, amit nézünk...?
Vannak persze helyzetek, amelyeket igazából nem lehet megoldani. Például, ha a magyar válogatott "sorsdöntő", nagy csinnadrattával beharangozott, első Európa-bajnoki selejtezőjének félidejében a csapat már három góllal ég a mostanában nem igazán acélos norvégok ellen - na, ilyenkor aztán mit lehet kérdezni a szakkommentátortól? Igazán nem bántani akarom az illetőket, de a csapat bénaságához méltón zárkózott fel a Kovács "Kokó" István-Urbán Flórián kettős. Mindkettő megért már pályafutása során sikert és nagy bukást egyaránt, emberként rokonszenvesek is, de vajon hogyan kerülnek éppen most, a szünetben, értékelő szerepben a képernyőre? Kokó, aki pedig volt már sajnos más szerepkörben a padlón, és bizonyára látta a meccs kilátástalan első félidejét is, hogyan kérdezhet olyat a rákoscsabaiak éppen most kirúgott edzőjétől, hogy akkor most hogyan módosulhat a támadójátékunk? És a népszerű Flóri hogy mondhat akkora baromságot, hogy "valószínűleg feljebb toljuk majd a védekezést"? Vészhelyzet, kényszerválasz. Üres szakmázgatás. Hát akkor inkább a reklám.
A sportkommentátori szakma szerte a világon nagy tisztesség. Nálunk a labdarúgás bukott nagyjai töltik be ezeket. Kedvencem például a hazai edzőképzést vasmarokkal rendező Mezey György, aki olyan méltóságteljes távolságtartással képes bármiről megkérdőjelezhetetlen véleményt mondani, mintha a '86-os mexikói 0-6 soha nem esett volna meg. Vagy Verebes József, a Mágus, aki néha mintha egészen más meccset nézne, mint amit mi látunk. Pedig vannak profijaink. Aki rendszeresen követi a két (na jó, három) hazai sport-szakcsatorna közvetítéseit, az tapasztalhatja, hogy az ott dolgozó riporterek, újságírók sokkal alaposabb és érdekesebb információkat tárnak elénk, mint a meghívott szaktekintélyek. (Üdvözlendő kivétel: Nyilasi Tibor.) Nem hiszem például, hogy bármelyik felkent szakedző többet tudna a spanyol fociról, mint Hegyi Iván. Vagy úgy tudna szakmailag is helytálló rögtönzéssel reagálni váratlan helyzetekre, mint Gundel Takács Gábor. Ez nemcsak szakma, hanem tehetség kérdése is. Mint ahogy a sporttévézés is az. Nemcsak csatárból, ebből is hiány van ma mifelénk.