Véres harc a víz alatt

- Ugye nem csodálkozik, hogy én csodálkozom? Egy amerikai filmsztár egyszer csak pénzt fektet, nem is keveset, egy távoli pici ország történelmének megfilmesítésébe?
- Véletlenül kerültem A szabadság viharába, és boldog vagyok, hogy így történt. A film rendezője, Colin K. Gray egyetemi évfolyamtársam volt, jó barátom. Ő maga is nagy vízipólós volt világéletében, nem csoda, hogy megfogta a magyar pólósok 1956-os melbourne-i, történelmi meccse a szovjet válogatott ellen. Colin mesélt nekem erről a fantasztikus mérkőzésről, s hogy nővérével, Megannel filmet készít róla. Az én szüleim annak idején kínai menekültek voltak az Egyesült Államokban, a testvéreimmel minket arra tanítottak, hogy az ember sok mindent kockára tesz a szabadságáért. Ahogy Colin mesélte a magyar forradalom történetét, eszembe villant a saját családom története, majd felidéztem az 1989-es tragédiát, mikor a tévében követhettük, hogyan tiporják le tankokkal néhány bátor kínai fiatal kísérletét szabadságuk kivívására. Azt mondtam Colinnak, találja ki, hogyan tudok segíteni, számíthat rám.
- Azt hallottam, hogy ezek után számos neves amerikai filmest is "megfertőzött".
- Elkezdtünk pénzt gyűjteni a filmhez. Az első nagy rendezvénynek én lettem a háziasszonya Los Angelesben. Sokan eljöttek, s adakoztak is. Ebben az időben éppen Quentin Tarantinóval forgattuk a Kill Bill című filmet. Mikor meséltem neki a magyar vízipólósokról, Quentin azonnal beleszeretett, ahogy ő nevezte, Dávid és Góliát történetébe, s így anyagilag is hozzájárult a filmhez. Így lettünk mindketten társproducerek. (Továbbá Kristine Lacey és Andy Vajna is. A magyar származású Vajna ugyancsak készít '56-os témájú filmet Szabadság, szerelem címmel. - A szerk.)
- Most, hogy elkészült a film, hogyan értékeli, megérte? Nem anyagilag gondolom, mert azt sejtem, hogy nem ettől remélik az évszázad üzletét.
- Mindenképpen megérte. Sok-sok filmes tapasztalat után is óriási élményt nyújtott. Sportemberek és hazafiak, akikkel interjúk készültek, az öt éven át tartó csapatmunka, időnként ellenszélben - mert ahogy ön, úgy sokan mások is tamáskodtak: hogy nyúlhatnak amerikaiak, kanadaiak egy kelet-európai történethez dokumentarista igénnyel. Nagy élmény volt, boldog vagyok, hogy megcsináltuk.
- És mi is boldogok leszünk, ha megnézzük? Ön szerint sikerült autentikus filmet készíteniük? Egyáltalán szembesültek a problémával, hogy nálunk '56 gyakran még mindig megosztja az embereket? Ezzel mit tudtak kezdeni?
- A legjobb tudásunk vezérelt bennünket. Nagyon sokat tanultam a magyaroktól: kitartóak, kiállnak magukért. Ez a történet arra is figyelmeztet, hogy nem minden harc dúl a nyilvánosság előtt. Lám, a vízilabda legharcosabb pillanatai is víz alatt történnek... S Magyarország ma szabad, amihez 1956 nagyban hozzájárult. Igen, tapasztaltuk, hogy az önök forradalma mennyire átpolitizált kérdés. Igyekeztünk minden álláspontot tisztességgel megjeleníteni. Nekem életre szóló élmény, hogy megismerhettem ennek a forradalomnak és ennek a forradalmi mérkőzésnek a történetét és világtörténelmi hatását. Abban bízom, hogy a mi filmünk talán segít a magyar fiataloknak is egy másik szempontból megérteni a történelmet. És persze megszeretni a vízilabdát, ami egy csodálatos sport.
- Hogy látja saját magát 30 év múlva? Sikeres hollywoodi filmsztárként vagy hátrányos helyzetű népek dokumentaristájaként?
- A szabadság vihara életem öt évébe került, s boldog vagyok, hogy belevágtam. Mindig azt teszem, amiben úgy gondolom, dolgom lehet. Miközben nemsokára megjelenik egy új filmem, Három tű címmel, melyben az AIDS-szel foglalkozunk. Ezt is fontosnak tartom. Ráadásul kínaiul beszélek a filmben, ami külön öröm, mert a mandarin nyelvet eddig kizárólag otthon, a szüleimmel beszéltem. A jövőben is csupa olyan dologban szeretnék részt venni, ami megfog, mint az önök története. De nem látok előre. Az életet élvezni kell, s azt tenni, amit a szívünk diktál. Nyitott vagyok.

Miről szól a film?
1956. december 6. A melbourne-i olimpiai vízilabdatorna elődöntőjében a magyar és a szovjet csapat méri össze erejét. Alig egy hónappal a magyar forradalom drasztikus leverése után a medencében - immáron egyenlő feltételek mellett - politikai eseményektől feltüzelt játékosok küzdenek. A magyarok 4-0-ás vezetésénél Prokop, a szovjet center lekönyökli Zádor Ervint, a magyar válogatott fiatal játékosát úgy, hogy a bőr közvetlen a szeme alatt csúnyán felreped. Ömlő vére megfesti a medence vizét. Amikor a vérző játékos végigvonul a tribün előtt, az extázisban lévő szurkolók között is elszabadulnak az indulatok, és a mérkőzést magyar győzelemmel lefújják. Az aranyérem átvétele után azonban Zádor és a csapat fele soha többé nem tér haza Magyarországra. A film egyik producere, Quentin Tarantino szerint "minden idők legjobb el nem mesélt története" a fiatal közönség számára is világosan tárja fel az 1956 őszén a szovjet uralom ellen fellázadó magyarok történetét a véres vízilabda-mérkőzés párhuzamával.