Zöld almában piros papucs

Kilencvenkét éves. Végigkatonáskodta a világháborút - az elsőt -, az utána következő időt "fogolytáborozással" töltötte. Amikor hazatért, végre nekikezdhetett a kézzel varrt, díszes szegedi papucsok készítésének, csakhogy akkor meg be akarták kényszeríteni negyvennegyedmagával a papucskészítő szövetkezetbe. Nem lépett be. Erre úgy megadóztatták, hogy fel kellett adnia a szakmát. Beállt hát géplakatosnak. Csak nyugdíjas korában tért vissza a papucsokhoz.
- A papucskészítő szövetkezetet eladták Szombathelyre - meséli a ruganyos járású, élénk tekintetű idős férfi. - Szombathelyen készítették a szegedi papucsot. Csak éppen az mind ragasztott volt.
A látványműhely arról szól, hogy be lehet kukucskálni az ablakon, és saját szemünkkel láthatjuk, ahogyan a mester a kirakatban ücsörögve elkészíti a portékát. Ezt a nemes feladatot jelenleg a mester egyetlen tanítványa, Ormándi László végzi. Három éve tanulja a szakmát. Eredetileg harmadmagával kezdte el, de a sok türelmet igénylő kézi munkát nem mindenki bírja cérnával.
- Amikor ezt a helyiséget megkaptuk, azt gondolta a polgármester, hogy én majd ide járok dolgozni - dohog a valóban kicsit furcsa helyzeten Sanyi bácsi. - Dolgozzon itt a fene! - teszi hozzá, mivel a legújabb divat szerint zöld alma színűre festett falak között egy pódiumon elhelyezett ezeréves suszterszékről majdnem a földre billen. Ezen meg a vadonatúj járólaptól igencsak elütő fatönk asztalon kellene munkálkodniuk az autentikusság jegyében. Ormándi László becsülettel kopogtat is. A mester inkább csak otthon készít papucsokat.
- Ezt ráragasztjuk - vezet be a szakmába Rátkai Sándor. - Beférceljük. Ide tömünk disznószőrt. Eddig kell tömni - mutatja a piros szegedi papucs kézzel varrott talpbetétjét, homlokát ráncolva. Majd félrevon. - Látja, hogy nem addig tömi, ameddig kellene? - panaszkodik tanítványára. - És az öltései is túl nagyok. Na nem baj - legyint a papucsos mester -, lesz ez még jobb is.