Kondáskeringő

Aranka néni megmondta előre, hogy a vietnámi csüngőhasú malacból baj lesz. Oktondi állat, ronda fekete és büdös, ami ugyan a sertések általános természetével egyező tulajdonság, de a csüngőhasúé valahogy egzotikusan penetráns. Dr. Fehér Aranka városi asszony volt, és bár kertes házat birtokolt, egyáltalán nem akart belevágni a disznótartás kalandjába, ám mániákus unokájának nem lehetett nemet mondani. Ivánka semmi mást nem áhított, csak egy alacsony növésű vietnámi csüngőhasút, amelynek dagonyát lehet készíteni, etetés után hanyatt vágja magát, és kéjesen röfög. Aranka néni próbálta jobb belátásra bírni kamaszodó szeme fényét, kiskutyákat, cicákat mutogatott neki, doromboló, nyáladzó jószágokat, de a kudarc eleve borítékolható volt: Ivánka születésétől fogva a disznókért rajongott.
Ramóna, a háromhetes csüngőhasú sertésállat egy káprázatos nyári napon költözött be a melléképületbe, a napozóágyak és a fűnyíró helyére, és sivalkodott, mint akit nyúznak. Se a langyos tej, se a dagonya hallgatásra nem bírta. A szomszédok közül Feri bácsi nézett át először, és emlékeztette rá Arankát, hogy a hatályos rendelkezések szerint disznót szigorúan tilos a városban tartani. Az ingerült sivalkodás dacára Aranka tagadott. A baj darab ideig nem tetőzött, mert Ramóna mintha csak édes szüleit kapta volna vissza: Ivánka karjaiban megnyugodott, szuszogott, röfögött és elégedetten eregetett. Az udvarban, a díszgyep helyén nevelt tengeri különösen ízlett neki, a dagonyát kiszáradásig gyűrte, hogy aztán tenyérnyi darabokban hullajtsa magáról a sarat. Ivánka megigézve pásztorkodta egytagú kondáját. Ramóna hallgatott a nevére, visszahozta az eldobott labdát, sorversenyezett, szlalomozva kerülgette az útfestésből lopott jelzőbójákat, és olyan őszintén örült kiskondása jöttének, hogy még Aranka néni zord szíve is meglágyult. Dupla adag elektromos illatosítót vételezett, a durcás szomszédoknak pedig tüntetőleg nem köszönt.
Ám Ramóna egyik éjjel elkóborolt. A vigasztalhatatlan Ivánka fejébe vette, hogy hirdetést ad fel a városi lapban, sőt a képújságban, de még a rádióban is. Feri bácsi a bekarikázott apróhirdetéssel ballagott át megint. Most olvasta, mondta, hogy elveszett egy jól nevelt, Ramóna névre hallgató, feltűnően csinos vitenámi csüngőhasú sertés, különös ismertetőjele, hogy a jobb füle kajla. A megtalálónak magas jutalom jár. Az ő orrában, bizonygatta, már annyira benne van Ramóna édeskés illata, hogy minden bizonnyal a keresésére indul. Különben is azt beszélik, a nem messzire székelő hipermarket előtt, a lábtörlőn szokott szundikálni éjjelente egy disznó. Feri bácsi szerint előbb-utóbb bejár vásárolni is, elvégre lassan természetes ez, ha sertések lakhatnak a kertvárosban. Aranka néni azt remélte, ezzel a botránynak vége. Másnap jelentkezett egy férfi, kilökött egy fekete disznót a kertben, felvette a jutalmat, majd elhajtott. Harmadnapra még ketten jöttek, azok is otthagyták - minden tiltakozás dacára - a malacokat, még a jutalom hiánya sem rémítette el őket. Ivánka örvendett, hogy három tagra szaporodott a konda, de mindig azt ismételgette, ezek közül egyik sem Ramóna. Trágyás Ari, ahogy akkoriban hívták dr. Fehér Arankát a szomszédok, meghirdette háromtagú kondáját. Másfél hete hiába várta a vevőket, amikor izgatott kaparást hallott a padláson. A teljesen lefogyott, alig csüngő hasú Ramóna sértődötten vonult le a lejárón. Megállt a kert közepén, és szellentett egyet. Dr. Fehér Aranka visszabólintott, mintha fogadná az üdvözlést. Aztán elment a kerti slagért, hogy csináljon egy pompás dagonyát megviselt kedvencének.