Zarándoklás vándorló képekhez

- Mitől támadt hirtelen ilyen éhünk a szépre?
- A jelenségnek több összetevője van: a televízió megjelenése óta az emberi kommunikáció nyelve a kép lett. Az információnak több mint 95 százaléka vizuális úton érkezik hozzánk. A magyar nyelv ezt nagyon jól tudja, hiszen azt mondja, azt hiszem el, amit látok. A francia Roland Barthes története is közismert, miszerint a kismama tolja gyerekét a kocsiban, a szomszédasszony megcsodálja: "Jaj, de szép a kicsike!" Az anyuka válasza: "Ez semmi, hát még ha látná a fotóját!" Ezzel csak azt akartam hangsúlyozni, milyen fontos lett számunkra a kép. A másik összetevő az, hogy rengeteg bóvli van a világban: a múzeumok a közmegegyezés szerint megbízható értékőrzők, így legalábbis értékgyanús dologról van szó, ha bemutatnak valamit. A megakiállítások sikerének ez is az egyik összetevője.
- Ez mind nagyon szép, de egynémely képek évszázadok óta porosodnak a tárlókban, mégsem keltettek ilyen hisztérikus érdeklődést.
- A harmadik mozzanat talán erre is magyarázatot ad: a képzőművészeti kiállítások megtekintése viselkedési formává válik a társadalomban. Ha a szomszéd elment, nekem is el kell mennem, kimaradok valami fontos dologból, ha nem veszek részt benne. Azt is tudjuk, hogy a régi korokhoz való visszafordulás egy folyamat. Először érdeklődni kezdett a közönség a szecesszió iránt, hatalmas divatja volt, most pedig jön a XIX. század, és egyre inkább megyünk vissza az időben. Aztán a múzeumok is rájöttek, hogy "el kell adni" azt, amit őriznek, ez pedig már marketingtevékenység. Az utolsó szempont pedig az, hogy a mindenkori politika a kultúrával próbálja eladni magát, így egy-egy népszerű rendezvényünk mellé áll.
- Sok-sok pénzzel?
- No, azzal nem, mert ismét csökkent az anyagi támogatásunk. Szerencsére vannak nagy sikerű rendezvényeink: a Munkácsy-kiállításunkat 360 ezer ember nézte meg. Olyan látogatók tették tiszteletüket, akik még soha nem voltak a Galériában. Szép sikere volt Csontvárynak, Rippl-Rónainak és Mednyánszkynak, élénk volt az érdeklődés a Vadak kiállítása iránt is.
- Ezek már pénzt hoznak a konyhára?
- Semmiképpen nem, hiszen egy kiállítás megrendezése hallatlanul költséges dolog. Talán a Munkácsyra mondhatjuk azt, hogy rentábilis volt, azaz a belépődíjakból és a szponzori támogatásokból futotta a költségekre. Amikor a programunkat alakítjuk, figyelni kell a közvélemény rezdüléseit, és azzal kell előállni, amire van napi érdeklődés.
- Az értékek így nem bulvárosodnak? Arra gondolok, hogy ellopták Munch Sikoly című képét, dugdosták, megkerült; most, ha kiállítanák, biztosan sorban állnának érte, jóllehet a művészi értéke ugyanannyi, mint volt.
- Biztos, hogy így van, de hát az egész életünk bulvárosodik. Régen ahhoz, hogy valaki sztár legyen, kőkeményen meg kellett dolgoznia, bizonyítania kellett, hogy megmutassa magát. Picasso elől a festőtársai dugdosták a képeiket, mert ha meglátta, hazament, és megfestette jobban. Ma a "sztársághoz" elég az, ha valaki letolja a gatyáját. Bulvárosodás van, de van más is: Csontváry kollekciója külföldre készült, itt gyűjtöttük össze, aztán úgy voltunk vele, hogy ha itt állnak a képek, kiállítjuk őket. Pécsről jöttek fel megnézni a kiállítást. Megkérdeztem, miért jöttetek fel, hiszen ott van nektek a városban. Az volt a válasz: "Azért ez más, itt kell megnézni." A bulvár mellett tehát ott a kőkemény konvenció is.
- Vihar dúlta tájon élünk, számos kincsünket elsodorta az idő szele. A pataki könyvek példájára nem kellene hazahozni az eltévelyedett kincseket?
- Miért kellene? Miért baj az, ha a világ minden táján meglátják, milyen nagyszerű festők alkottak nálunk? Rendezünk olyan bemutatókat, amelyekre a képek időlegesen hazatérnek. Három komoly kiállításunk lesz jövőre: ekkor leszünk ötvenévesek, ami nem nagy dolog, mert a Nemzeti Múzeum több mint kétszáz esztendős, az Iparművészeti pedig majdnem az Egyesült Államokkal egyidős. Az ötven év alkalmából csinálunk azért egy kifejezetten muzeológiai jellegű szakmai bemutatót arról, miként gondozzuk a képeket. Lesz egy olyan kortárs művészeti kiállítás, amelyen szerzők tudatosan felvállalnak elődöket, és hozzájuk idomítva készítik a műveiket. Hárman választották kiindulási pontnak Csontváry Zarándoklás című festményét, ezek együtt jelennek meg. A Vaszary-kiállítás a levegőben van, meglesz. Aztán az oroszokkal közösen egy Zichy-gyűjteményt tárunk a látogatók elé, ha Isten is úgy akarja, és a támogatottságunk lehetővé teszi.