A káromkodásokkal, szitkozódásokkal teli, ízléstelen, durva, trágár beszédnek a hitvilágból merített, nemegyszer kiforgatott szavaktól (istennyila, a hétszentségit) a testi funkciókkal kapcsolatosokon át a felmenők emlegetéséig vagy akár szidalmazásáig (a k... anyját, az ángyod térdkalácsát) számos ismert eleme, összetevője van. Nem célom ezekről írni, eszem ágában sincs ezáltal még népszerűsíteni is őket, de a durva beszéd jellegzetes szavai, kifejezésformái között van egy olyan, aránylag szelíd csoport, amely talán mégis megérdemli, hogy egy rövid cikk erejéig foglalkozzunk velük az Anyanyelvi őrjárat rovatban. Azokra a szavakra, kifejezésekre gondolok, amelyek évszázadokkal ezelőtt betegségnévként voltak használatosak, s bár ilyen minőségükben többé-kevésbé kihullottak nyelvünkből, átokformulák, káromkodások részeként, szitokszóként megmaradtak, ma is élnek. Persze, nem minden régi betegségnévre jellemző ez a szerepváltás. A gyakoribb eset az, hogy a korábbi, népi név idővel átadja helyét egy újabbnak - az eskór az epilepsziá-nak, a hagymáz a tífusz-nak, a sápkór a vérszegénység-nek -, s ő maga eltűnik. Néhány régi betegségnév azonban bizonyos szitkozódó formáknak szinte kulcsszavává lett. A továbbiakban ezeket mutatom be.
Fene. A régi nyelvben fekélyt, gennyes sebet jelentett, önmagában is, összetételekben is: lépfene, rákfene. Efféle jelentésében már elavult, szitokszóként azonban számos kifejezésben él, sőt gyakori: fene a pofáját!, egyen meg a fene!, hagyd a fenébe!, a fészkes fenét! stb.
Frász. Ez a bajor-osztrák eredetű szó 'nyavalyatörés, rángógörcs'-féle jelentésekben került nyelvünkbe, majd szitokszóvá vált, s főleg ilyen szerepben él: törjön ki a frász!, frászt kap, frászkarikát! stb. A frászkarikának egyébként tényleges szerepe volt a görcsökkel járó gyermekkori betegségek babonás népi gyógyításában. Ez egy olyan kör vagy perec alakú sütemény volt, amelyen a görcsöktől kínzott csecsemőt vagy a beteg gyermek fejét átbújtatták a betegségtől ily módon való megszabadítás reményében.
Guta. A 'csepp' jelentésű latin gutta szóból való. 'Szélütés' jelentésének az az alapja, hogy régi hiedelem szerint az agyszélhűdéses bénulást az agyról leváló cseppek okozzák. Mind ez, mind a gutaütés összetett szó ma is él 'bénulást vagy halált okozó agyvérzés' értelemben, de elhomályosult jelentéssel szitkozódásokban is gyakori: üssön meg a guta!, (a szóalak elferdítésével) a gutman üsse meg! stb.
Nyavalya. E szláv eredetű szó eredetileg ínséget, nyomort jelentett, különféle betegségek jelölésére való használata nálunk fejlődött ki a XV. század táján. Szitokszóként, indulatos beszédben ma is elég gyakori: a nyavalya törjön ki!, a nyavalyába!, a rossznyavalyát! stb.
Rosseb. A rossz seb jelzős szerkezetből összetétellé forrott szó. Vérbaj, illetve fekélyes, rákos betegség jelölésére használták, de hamar szitokszóvá, indulatos beszédben használatos kulcsszóvá fejlődött: rossebeket!, a rosseb egye meg!, hol a rossebben jártál? stb.
Szitokszavak - írtam le nemegyszer ebben a kis felsorolásban. Most hozzáteszem: sokszor inkább csak afféle beszédtöltelékek, minden bántó szándék nélkül. Emlékszem: gyermekkoromban, midőn Gárdonyi Gézának később megtagadott, de neki tagadhatatlanul népszerűséget hozó Göre Gábor-leveleit olvastam, eleinte nem tudtam, mit jelent e levelekben az elég sűrűn felbukkanó ö.m.a.f. rövidítés. Aztán lassan megtudtam. Ezt jelenti: ögye mög a fene!
