Anyanyelvi őrjárat

Vörös László nagykanizsai olvasónk néhány hete arra figyelt fel, hogy az m2-es tévéprogram valamelyik adásában feketeleves-nek nevezték a kávét. Olvasónk ezt írja: "Én úgy tudom, hogy ez az étel Mátyás idején a lakoma végét jelentő, vérből készült, valóban fekete leves volt. Mi az igazság? Azt is szeretném megtudni, miért vált a kifejezés mára fenyegetővé."
Noha a feketeleves szót önmagában nem, csupán a hátravan még a feketeleves szólás tagjaként használjuk, nem érzem hibának, hogy tréfásan a kávét is ezzel a patinás szóval jelölték meg. Az a két kérdés azonban, amelyre levélírónkat e sajátos szóhasználat ihlette, nagyon is érdemes a megtárgyalásra. Lássuk hát!
Sokáig az volt a szólás eredetéről alkotott uralkodó vélemény, hogy szólásunk hátterében egy megtörtént esemény áll. Ennek lényegét neves szóláskutatónk, O. Nagy Gábor így foglalta össze. "A török fogságba akar ejteni egy nagyhatalmú magyar urat. Színlelt barátsággal ebédre hívja, s mikor a magyar úr rosszat sejtve távozni készül, azzal marasztalja, hogy "hátra van még a fekete leves". Erre előteremnek a török katonák, megkötözik és fogságba vetik a tőrbe csalt vendéget." Csakhogy míg ezt a történetet Szirmay Antal anekdotagyűjteménye Thököly Imre Nagyváradon történt elfogatásához (1684) kapcsolja, addig nagy költőnk, Arany János egy annál másfél évszázaddal korábbi eseményhez, Török Bálint enyingi főnemesnek 1541-ben II. Szulejmán által való elfogatásához. Török Bálint című balladájában Arany így ír erről: "Hosszas ebéd a török szultáné, / Hátra van még a fekete kávé; / Török Bálint tétova tekintget: / "Körülfogott a jancsár bennünket!""
Ma már tudjuk, hogy mindkét feltevés bizonyíthatóan téves. Az lehetséges ugyan, hogy II. Szulejmán már ismerte a kávéivás szokását, mert az valóban a XVI. század első felében terjedt el Törökországban, ám ebből a korból nemhogy a fekete kávé-ra, hanem még a fekete leves-re vonatkozó nyelvtörténeti adataink sincsenek, csak egy, illetve fél századdal későbbről. A Thököly elfogására való utalás ellenben már túlságosan kései a szólás magyarázatára. Bizonyítható, hogy Thököly nagyváradi elfogásakor a szólás már legalább két évtizede ismert volt, azaz nem az 1600-as évek végén született. A magyarázatot másutt kell keresni.
Az újabb kutatásokból azután kiderült, hogy a szólás fekete leves kifejezése, amelyet ma már egybeírunk, eredetileg nem is a kávéra vonatkozott, hanem a régi szakácsmesterség nyelvéből származik. Azt a rendszerint az étkezés végén feltálalt, fekete színű mártásfélét nevezték így, amely fekete színét a beletört főtt vértől kapta. A régi szakácskönyvekben vagy ételleírásokban nemegyszer bukkanunk ilyenekre: "ludat vagy lúdfiat fekete lével", "nyúlhús fekete lével". Vagyis amit olvasónk a feketeleves eredetéről írt, az lényegében igaz, csak éppen nem Mátyás idejéből, hanem 100-150 évvel későbbről keltezhető.
Hogy miért vált a hátravan még a feketeleves szólás idővel fenyegetővé, holott régebben biztató ígéretnek számított? Alighanem azért, mert a lé, leves szavaknak más átvitt értelmű kapcsolatokban is kifejlődött 'baj, kellemetlenség'-féle jelentésük (megissza a levét, nyakleves stb.), s az átterjedt erre a szólásra is. Az ilyenféle jelentésmódosulás egyáltalán nem ritka. Gondolják csak meg, kedves olvasóink: ha valakit ma mákvirág-nak vagy jómadár-nak nevezünk, vajon örül neki? Ugye, nem! Pedig valamikor ezek is dicsérő értelműek voltak!