Anyanyelvi őrjárat

Azoknak az olvasóinknak, akik nemcsak hasznos munkaeszköznek tekintik anyanyelvünket, hanem olyan közös kincsünknek is, amelyet rendben tartani, ápolni is lehet, sőt érdemes, bizonyára szinte csemege az az érdekes kérdés, amelyet Patakfalviné Simányi Éva olvasónk leveléből idézhetek. Íme: "Sokan összetévesztik a fennáll szó értelmét azzal, ami helyileg a magasban áll. Ez abból derül ki, hogy tagadáskor ezt mondják: "(ez a körülmény, lehetőség) nem áll fent", azaz 'nincs meg, nem létezik'. Azt tapasztalom, hogy ezt a hibát többnyire nem tanulatlan, hanem képzett emberek követik el."
Örömmel adtam helyt levélírónk panaszának, sőt a következőkben igyekszem egy kissé még árnyalni is mind a kérdést, mind a hozzá kívánkozó magyarázatot. Olvasónk levele azt sugallja, hogy a fennáll ige csak átvitt értelemben használható, míg a fent áll csak konkrét jelentésben él, például így: "az ács fent áll a ház tetején, s a cserepeket illesztgeti". Ez így lényegében meg is felel a valóságnak, sőt ugyanez a fajta különbség más szópárokban is megfigyelhető. A fennmarad legfőbb jelentése: 'nem merül feledésbe', a fent marad-é ellenben: 'továbbra is a magasban reked'; a kiváló szónok a figyelmet mindig fenntartja, a mentőöv azonban a viselőjét fent tartja, mármint a víz színén. Olvasóinknak azonban bizonyára az is feltűnt, hogy a fennáll (hasonlóan a fennmarad-hoz és a fenntart-hoz) egybeírt formában szerepel, a fent áll meg a fent marad, fent tart ellenben két szóra bontva. Mivel ez természetesen nem véletlen, a következőkben ennek okairól is szólok.
A fenn és a fent határozószóként nagyjából azonos szerepű változatok, legföljebb a fenn forma jóval gyakoribb a másiknál, részben, sőt főképpen azért, mert igekötőként, vagyis az ige jelentését módosító szerepben is él. A fenn igekötővel és határozószóval alkotott öszetett szavak jó részében nem is használható a fent alak. Tehát csak így helyes: fennakad, fennhangon, fennhatóság, fennhéjáz, fennkölt, fennsík stb. De azért a fent forma sem tekinthető ritkának, sőt egy-két ragos, jeles, képzős alakban és klisészerű szókapcsolatban éppen ez jutott majdhogynem általános érvényre: fentről, fentebb (a fennebb is él, de erősen táji ízű), fentebbi, fent említett, fentnevezett (ezt gyakorisága miatt egybe is írjuk!), kelt mint fent (keltezésre utaló záradékként). S akkor még nem szóltam arról, hogy mind a fenn, mind a fent alaknak van ö-ző, azaz fönn, fönt változata is! Fennáll és fönnáll, fenn áll és fönn áll, valamint fent áll és fönt áll formákkal tehát egyaránt számolnunk kell. Fentáll és föntáll alakkal azért nem, mert a fent és a fönt alak igekötői szerepet nem tölt be, csupán határozószóként használatos.
Következzék az összegezés! A magasságra, helyre közvetlenül nem utaló, azaz átvitt értelműnek tekinthető használatban a fennáll a természetes forma. Tehát például: fennáll (= megvan) a lehetősége annak, hogy stb. Ha azonban konkrét helyre, helyviszonyra akarunk utalni, akkor vagy a már említett fent formával élhetünk, vagy ez esetben is a fenn változattal, de ezúttal különírva a szót, mert akkor nem igekötőként, hanem helyet, irányt jelölő határozószóként szerepel. Azaz: a gyerek fenn állt (vagy: fent állt) a fa egyik vastag ágán, s a madarakban gyönyörködött.
Persze a fentieken túl is még sok mindenre utalhatnék válaszomban. Például arra is, hogy az előző mondatomban írt "a fentieken túl" helyett sem volna jó ez: "a fennieken túl"...