Anyanyelvi őrjárat

Azt hiszem, sok olvasónk helyeslő egyetértésével találkozik az a kérdés, amellyel Egry Mihály tisztelt meg alig egy-két hete. Drótpostán egyebek között ezt kérdezte: "Az orvos operálja vagy műti a beteget? Szerintem operálja, mivel a műtő a helyiség, ahol a tevékenységet végzik."
 Szívesebben adnék egyértelmű, határozott választ, mint olyat, amelyik mindkét szónak elismeri a létjogosultságát, de nem tehetem, mert tagadhatatlanul mindkettő él, s mindkettőnek van is helye a nap alatt. Az operál idegen eredetű, mivel a 'ténykedik, dolgozik' jelentésű latin operari szóból fejlődött ki, de már a XVI. századtól él nyelvünkben, s annyira elterjedt, hogy már inkább jövevényszónak számít, mint idegennek. A műt ugyanakkor magyar eredetű, belső keletkezésű, de mesterségesen megalkotott szó, amelyet sokan mindmáig idegenkedve fogadnak. Megalkotója a XIX. század egyik leglelkesebb nyelvújítója, Bugát Pál orvosprofesszor, aki a mű főnévből a fűt ige mintájára hozta létre a műt igét, majd ebből az 'orvosi műtétekhez fölszerelt helyiség' jelentésű műtő főnevet. (Csak zárójelben jegyzem meg: az iménti értelmezésben szereplő műtét szintén Bugát Pál szava, amely egy más nyelvújítótól ajánlott műtétel-ből rövidült meg, s terjedt el igen gyorsan.)
 A műt útja nem volt olyan sima, mint a műtő-é és a műtét-é. Nagyobb arányú elterjedése csak a XX. század közepén kezdődött meg. Már nem élő, jeles nyelvészprofesszorunk, Kálmán Béla az 1960-as évek elején így írt róla: "Van-e ilyen ige a magyarban? Egyetlenegy szótár sem ismeri, leírva talán nem is láttam... Ahogy a harmincas évekre visszaemlékszem, akkor csak operáltak, de nem műtöttek még."
Egy-két évvel később azonban már megjelent a műt a szótárakban is, igaz, akkor még annak megemlítésével, hogy a szó csak a bizalmas nyelvhasználatban él. Lehet, hogy az akkorra már gyakori műtét és műtő hatására, de rohamosan kezdett terjedni, először főleg az egészségügyi dolgozók körében, később már egyebütt is.
Milyen álláspontot foglaljunk el a műt igével szemben nyelvhelyességi szempontból? Teljes mértékben az említett tudóssal, Kálmán Bélával értek egyet, aki ezt írta: "Egyéni véleményem szerint sorsára kell bízni." Kétségtelen, hogy nem természetes alakulású, hanem szabálytalan keletkezésű, mesterséges forma a műt, de a nyelvújítás szavai között számos ilyen van, például a csőr, amely a cső és az orr szónak ugyancsak merőben szabálytalan összerántásából keletkezett, s mégis nélkülözhetetlen szavunkká vált. Ezt a nézetet erősíti meg az a tény is, hogy legújabb értelmező szótárunk már nem is a bizalmas nyelvhasználat kategóriájába sorolja e szót, csupán arra utal, hogy főleg az orvosi nyelvben, tágabban értelmezve az egészségügyi dolgozók nyelvében használatos. Valóban így van. Kórházban, klinikán, szakrendelőkben rendre ilyeneket hallunk: "Most viszik műteni", "Az adjunktus úr éppen műt"; stb.
Összegezve tehát azt mondhatom: a műt és az operál egyaránt védhető, sőt védelmet érdemlő szavunk. Ha idővel még valamiféle jelentéskülönbség is kifejlődik közöttük, az még külön értéke lesz nyelvünknek. Attól pedig nem kell félnünk, hogy a rohamosan terjedő műt halálra ítéli majd operál szavunkat. Annak ugyanis olyan sajátos jelentése is van, amelyben a műt semmiképp sem foglalhatja el helyét. Például az ilyenfajta, napjainkban egyre gyakoribb használatban: "A kormány (vagy: az ellenzék) megint hamis adatokkal operál."