Bírói kunszt

Ezen ma már mindenki röhög. Lendvai Zoltán rendező ezt a röhögést akarta felturbózni a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. Minden bizonnyal ezért osztotta Szabó Győzőre Almaviva gróf szerepét. Szabó az első megjelenésétől az utolsóig mindent megtesz azért, hogy megröhögtesse a publikumot: igen harsányan játszik, erős gesztusokat, direkt ráhatást alkalmaz. De hibás a szerepfelfogása, mert az igényes színházlátogatók a direkt felkínálkozás helyett jobban kedvelik a rafinált csábítást.
A rendezés hagyományos, korhű külsőségei között a többi színész sem találja meg, milyen figurát alakítson. Szabó Győző tesztoszteron-túltengésben szenvedő Kandúr Bandijához akár passzol is a legtöbbször finomkodó incifinci hangon megszólaló, a feleségét megformáló Bakonyi Csilla játéka. Quintus Konrád Figarója intelligens és szimpatikus, kicsit már megfáradt kultúrházi szervezőtitkárra emlékeztet; kedvese, Susanna szerepében Xantus Barbara középkori alapanyagból mai, trendi csajt kreál. A darab végén, a csúcsponton ruha- és hangcserékkel tökéletes elmebeteggé hülyítik a grófot, a Szabó megformálta figura agresszív idiotizmusa ott adekvát, helyzetbe illő, helytálló.
Az utolsó tíz perc mellett van még valami, pontosabban valaki, akiért érdemes jegyet váltani a fehérvári Figaróra: őt is Szabónak hívják, csak Gyula. Don Gusman de Hübele bíró néhány mondatos szerepében Szabó Gyula már-már furcsának tetsző kunsztokat mutat be: jelentőségteljesen jelenik meg, rögtön hozza a figurát, és mindehhez még érthetően is beszél. Ezekkel a forradalmi vívmányokkal kellene kirobbantani egy új, színházi rebelliót.

Novemberi előadások: 23-án 17 órakor és 24-én 19 órakor.