Munka

Most, hogy leütöm az első betűket, tekinthetjük úgy, hogy dolgozni kezdtem. Egy levél adott egy ötletet, meg akarom írni. Végzem a dolgom. Cseppet sem érzem munkának, mégis azzá válna, ha nem érezném hobbinak. Boldogító érzés: a hobbimnak és abból élek. Az írás adja a kenyerem. Ha munkaként végezném, abba kéne hagynom. Ha nincs benne örömöm, értelmetlenné válik a munkám. Amíg kőműves vagy újságkézbesítő voltam, ugyanígy éltem meg, annak ellenére, hogy nem alkotómunkát végeztem. A munka öröme nem a munka nemének függvénye. Ki kell mondanom: szeretek dolgozni, most, íróként is; egykor is, fizikai munkásként is szerettem, és ez már örökre így marad.
Mindezt csak azért írtam le, mert kaptam egy nagyon viccesnek gondolt e-mailt "a munka törvénykönyvének változásairól". (Pár paragrafusát idézem: Amit ma megtehetsz, azt holnap is. Az, hogy más dolgozik, nem ok a munkára. A munkahely nem kocsma, hogy egész nap ott üljünk. Kis munkát kis ívben, nagy munkát nagy ívben kell elkerülni. Aki nem dolgozik, azt nem érheti baleset. Dolgozzanak az idősek, ők már úgyis megszokták. Dolgozni csak lassan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes. És persze a régi nóta: a munkához úgy kell hozzáállni, hogy más is hozzáférjen.)
Lehet, odaveszett a humorérzékem, de nem találtam túl viccesnek. Erősen múltidéző volt. Mintha az összes paragrafus az átkos munkamorálját idézte volna. Siralmas, ha ez még ma igaz, hogy még ma is ez a munkamorál ajánlatos. Tudom, persze, tudom, hogy a vállalkozók már másképp működtetik a céget, mint a hajdani párt által odaültetett főnökök, de a melósok attól még melósok maradnak, megszokássá vált mentalitással, hozzáállással, és tudható, előbb-utóbb rajtam, rajtunk is csattan az ostoruk.
Nekem például elegem van abból, hogy szó szerinti fenyegetéssel tudok csak érvényt szerezni szavaimnak. (Útlezárást ígértem a közút karbantartóinak, ha adott időre nem szüntetik meg a kátyúkat a Pécsről Orfűre vezető úton.) Sem azt nem fogadom el, hogy "nincs rá pénz", sem azt, hogy "pár héten belül megcsináljuk". Azt sem értem meg, miért nincs egy olyan ügyeletes autó és brigád, mely mást sem tesz, mint járja az utakat, és ahol kátyút talál, ott munkához lát. A cég nevében a feladata: közútfenntartás. Ez (lenne) a munkája.
Egymást idegesítjük az időre be nem fejezett és a rosszul elvégzett munkákkal. Egyik helyen kivitelező, eladó vagy mester vagyok, a másik helyen megrendelő, vevő vagy jó munkára váró.
Minap arról beszélgettünk, lesznek-e az elkövetkező években (is) jó szakmunkások. Vegyes tapasztalás. Ha a szakiskola előtt cigizgető, nem sok értelmet sugárzó tinédzsereket nézem, kételkedem. Ha arra gondolok, hogy minden generáció kitermel többre és jobbra vágyókat, múlik az aggodalmam. Előbb-utóbb (magától is) rájön a friss okleveles segéd, hogy csak akkor viszi valamire, ha odafigyeléssel, szorgalommal, a tökéletesre törekvés vágyával áll a munkához. És arra is hamar rá kell jönnie, nem az időseknek kell dolgozniuk, csak mert megszokták. Az idősek között ott lesznek a saját szülei, nagyszülei is. Akik (ha van eszük) bejelentik: a pénzcsapok elzárva, mostantól magad termeled ki a kenyeredre valót. És talán megérti, avval sem érdemes viccelni, amit a költő papírra vetett. Mert dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.