Tévéjegyzet

És eljött a vasárnap, amikor már a legedzettebb néző is végsőkig elgyötörve kapott  a távkapcsoló után, ha öltönyös politikusokat és pulóveres politikai elemzőket  látott feltűnni a képernyőn, a különféle újságírókról már nem is beszélve... Mit nézhet a jámborabb lelkű ember, ha nem vágyik sem akciófilmek autós üldözéseire, sem ráncos táncdalénekesek retróira?
Hát, mondjuk, a Családmeséket a Hír Tv-ben. Szívet melengető és igen tanulságos sorozat ez. Legutóbb például megismerhettük az Oberfrank családot. Ez a család háromszáz éve él Magyarországon. Több nemzedéken át jegyeztek fel közülük kiváló ötvösmestereket, a leghíresebb Ferenc volt, akinek dísztárgyai a szakma csúcsát képviselték. Két gyermeke született: Géza, a Liszt-díjas karmester és Ferenc, aki külkereskedőként és drágakőszakértőként dolgozik a mai napig. Az utóbbi négy fia is mind nevet szerzett a saját szakmájában. Ferenc tudományos kutató és bioetikus, Gyula az egyik népszerű pesti söröző tulajdonosa, Pál a Vígszínház színművésze, Péter pedig - akárcsak nagybátyja - karmester. Jóban-rosszban társ feleségek, eleven gyerekek tartoznak hozzájuk. A családról beszélnek Borbás Máriának, sok öniróniával, ugratásokkal, melegséggel. S mindnyájan mosolygós megindultsággal az édesanyáról, aki néhány éve már nincs közöttük. Ebből a műsorsorozatból is kitűnik, amit persze rég tudok, hogy azokban a családokban, amelyek kiemelkednek az átlagból, amelyek gyakran a sors vagy a történelem ellenére is fenn tudtak maradni, sőt maradandót alkotni, mindig van egy (néha több) asszony, aki őrzi a lángot. Néha "csak" egyszerű anya. Máskor maga is neves művész vagy a tudomány embere - de egy közös bennük: törékeny karjuk erejével a hegyet is elhordják, és a helyét beültetik néhány almafával. Mint például a Balázs-Piri családban: az anya 1957-re emlékezve elmondta, hogy egyik börtöntől a másikig járt a gyerekeihez, majd a család némi fanyar humorral megjegyezte, úgy lettek nevelve, hogy egy kis politikai fogság senkinek sem árt meg. Vagy a híres XIX. századi portréfestők mai leszármazottairól szóló részben hallhattunk egy már szintén eltávozott asszonyról - egyik fia neves jogászprofesszor, a rendszerváltozás utáni első legfőbb ügyész, egyik unokája pedig Ybl-díjas építész -, aki a sok ágra szakadt família minden tagját felkutatta. S nem hagyta elveszni azt az ethoszt, hogy mindegy, milyen mesterséget folytat valaki, de a polgári becsület és kötelességérzet, a család összetartása minden nehézségen átsegít. Számos példa bizonyítja azt is, hogy a megpróbáltatások az erős embereket még inkább megerősítik.
Remek ez a sorozat, hála a bemutatott családokat felkutató szerkesztők és Borbás Mária riporter beleérzőkészségének, érezhetően valódi kíváncsiságának. Találkoztunk eddig orvos-, arisztokrata-, iparos-, vendéglős-, artista-, művész-, paraszt-, borászdinasztiákkal, nagy nevekkel és kevésbé ismertekkel, de mindnyájukra jellemző volt az erő, a tartás és a céltudatosság. És a gyökerek vállalása, az elődök tisztelete. Ha rájuk gondolok, talán mégis van remény. Talán ők tartják a vállukon Magyarországot.